Futsal MK: a Veszprém hosszabbítás után nyerte meg a finálét

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 21:40
null
A Veszprém nyerte meg a Magyar Kupa döntőjét (Fotó: Árvai Károly)
A Veszprém nyerte a futsal Magyar Kupa 2020–2021-es kiírását, miután a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 7–4-re legyőzte a Berettyóújfalut.

A vezetést Sidnei Fernandes révén a Berettyóújfalu szerezte meg az első félidő fele előtt nem sokkal, majd Toni Montero egy fejessel egyenlített (1–1). Sőt, a szünet előtt fordítani is tudott a Veszprém: az öt a négy elleni játék bevált a bakonyiak számára, s Tatai József megszerezte a vezetést (1–2).

A második félidő elején Komáromi Péter gólját követően már 3–1-re ment Veszprém, ezzel azonban még nem volt vége. A Berettyóújfalunak is bejött az öt a négy elleni játék, s villámgyorsan két gól szerezve kevesebb mint öt perccel a vége előtt kiegyenlített (3–3). Egy perc volt hátra, amikor újra előnybe került a Veszprém, de a Berettyó erre is válaszolni tudott, így jöhetett a hosszabbítás (4–4).

A ráadás második félidejéből is már csak három perc volt hátra, amikor Rutai Balázs ismét előnyhöz juttatta a Veszprémet. A hajrára végül teljesen kinyílt és elfáradt a Berettyóújfalu, amely kapott még két gólt, így bakonyiak nyerték meg a Magyar Kupa döntőjét, 7–4-re.

FUTSAL,MAGYAR KUPA,DÖNTŐ, ELEK GYULA ARÉNA
Berettyóújfalu–Veszprém 4–7 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik