H. K. 2021.01.28 10:29 Frissítve: 2021.01.28 10:45

Freestyle: Svájcba költözött a világhírű magyar futballista

Szász Kitti nem sokkal azután, hogy harmadik helyezést ért el a Red Bull Street Style 2020-as kiírásában, Svájcba költözött. A freestyler már a helyi sporttársakkal is megismerkedett, és az új trükkök felfedezése mellett arra is ad időt magának, hogy túrázva ismerje meg a környéket – olvasható a Red Bull tájékoztatásában.

Svájcba költözött Szász Kitti (Fotó: Red Bull Content Pool)

 

A freestyler párja kapott egy munkalehetőséget Zürichben, és hamar meghozták együtt a döntést, költöznek.

„Én ebből a szempontból rugalmas vagyok, hiszen freestyle-ozom. Mivel így a munka miatt nem voltam Magyarországhoz kötve, úgy döntöttünk: kipróbáljuk itt ezt az egy évet, aztán meglátjuk, hogy tetszik” – fejtette ki Szász Kitti az új élethelyzet kapcsán.

Mivel most nincsenek nemzetközi fellépései, és így kevésbé tudja magát elfoglalni, a honvágy néha beférkőzik a napjaiba.

„Az edzések folynak természetesen, de már nagyon hiányzik, hogy közönség előtt szerepelhessek, trükközhessek. Zürich egyébként nagyon tetszik, sokat túrázunk, másra most nem is nagyon van lehetőség – árulta el a sportoló, aki azt is elmondta, hol edz jelenleg a budapesti garázs helyett. – Olyan lakásba költöztünk, ahol nincs mosógép, hanem egy közös mosóhelységbe járunk. Mellette pedig van egy nagy terület, ahol pont elférek, és a zaj sem szűrődik át sehova. A belmagasság nem a legideálisabb, de teljesen jó átmeneti megoldás.

A helyi freestyle-közösségnek van egy kis online csoportja, ahová rögtön az első héten bejelentkezett, és bár tudták már, hogy érkezik, sokan azt hitték, csak egy szimpla pletyka a hír.

„Találkozó vagy verseny sajnos most nincs velük, egyelőre csak online folyik a kapcsolattartás. Kettejükkel volt alkalmam találkozni még a szigorítások előtt, edzettünk egyet közösen. Nagyon várom már, hogy a többiekkel is találkozhassak.”

Bár mostanában lazább edzéseket tart, jelenleg arra is van ideje, hogy új trükköket tanuljon. A tavalyi Red Bull Street Style világbajnokság után még vegyes érzések kavarogtak benne, de ma már azt mondja, megnyugtató, hogy még harmadik tudott lenni egy ilyen megméretésen.

2021.02.22 20:57:55

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ma már minden csiricsáré a pályán, a színes cipő akkoriban a mai tetoválószenvedéllyel ért fel, s nem feltétlenül aratott sikert.

2021.02.22 13:51:33

Minden más foci TŐKE JÁNOS

A palánkai Bacska már az első félidőben kapitulált, a TSC nagy fölényben játszott.

2021.02.22 13:29:19

Minden más foci nemzetisport.hu

Nemzetközi és hazai rangadókkal várja nézőit az M4 Sport és az m4sport.hu. (x)

2021.02.21 19:39:31

Minden más foci N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Az Aranycsapat csodájában – ami e folyamat csúcsa lett a könyv szerint! – az említett trénerek külhoni hódításának (jó, Bukovi kivételével) vajha mekkora része volt?

2021.02.21 10:59:32

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A Rijeka ellen is folytatta kiváló hazai sorozatát a bajnokaspiráns Eszék, Miérez duplája döntött.