FIFA: máris megvan Van Basten új állomáshelye

Vágólapra másolva!
2016.09.23. 19:53
A holland válogatott edzői stábjából távozó Marco van Basten a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai fejlesztésekért felelős vezetőjeként dolgozik a jövőben.

A FIFA közlése szerint az 51 éves Van Basten a jövő héten kezdi meg a munkát, s hozzá tartozik majd valamennyi technikai terület, a labdarúgás technológiai fejlesztésétől a bíráskodásig.

„Nagy megtiszteltetés számomra ez a kinevezés” – idézte a FIFA honlapja a játékosként háromszoros aranylabdás szakembert, akit Gianni Infantino, a szervezet elnöke, illetve egykori játékostársa, a főtitkár-helyettes Zvonimir Boban fogadott pénteken a szövetség zürichi központjában. „Büszke vagyok, hogy a FIFA központjában dolgozhatok, remélem, munkámmal sikerül hozzájárulnom ahhoz, hogy a labdarúgás a világ első számú sportja maradjon.”

Van Basten eredetileg az év végéig maradt volna a holland válogatott mellett – ahol Danny Blind szövetségi kapitány segítőjeként tevékenykedett –, de a holland szövetség csütörtökön bejelentette, hogy már az októberi világbajnoki selejtezők előtt elhagyja az edzői csapatot.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
Tegnap, 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42
Ezek is érdekelhetik