FIFA: bizottságot neveztek ki a haiti szövetség felügyeletére

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.12.12. 11:55
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bizottságot nevezett ki a haiti szövetség felügyeletére azt követően, hogy információi szerint a szexuális zaklatással vádolt elnök, Yves Jean-Bart életre szóló eltiltása ellenére befolyást gyakorol a szervezetre.

A FIFA nyilatkozatában kiemelte: több forrásból is úgy értesült, hogy Jean-Bart – és a hozzá hasonló vádakkal gyanúsított társai, akik ellen jelenleg is vizsgálódnak – próbálják megakadályozni vagy elrettenteni az áldozatokat, valamint a tanúkat attól, hogy a még folyamatban lévő ügyben további vallomásokat adjanak. Hozzátették: emellett „erős jelek” utalnak arra is, hogy az elnök továbbra is részt vesz a haiti szövetség napi ügymenetének intézésében.

Kiemelték: a FIFA-bizottság feladata lesz, hogy az etikai vizsgálatok továbbra is akadálytalanul folytatódjanak, valamint átvegye az ellenőrzést a haiti szövetség napi ügyintézésében, vizsgálja felül a szervezet alapszabályát, illetve szervezze meg és bonyolítsa le egy új vezetés megválasztását.

A Jean-Bartot érintő ügyről először áprilisban a brit The Guardian című napilap írt. Az újság információi szerint a szövetség Ranch néven ismert edzőközpontjában – amely a FIFA hozzájárulásával és garanciájával épült – az elnök több női játékost is zaklatott. A vádakat az állítólagos áldozatok, azok barátai és családtagjai is megerősítették, hozzátéve: Jean-Bart azzal fenyegette a futballistákat, hogy ha nemet mondanak neki, akkor kikerülhetnek a nemzeti válogatott keretéből. Az elnök ugyanakkor azt nyilatkozta a The Guardiannek, hogy nem követett el semmit, szerinte az ügyet azért robbantották ki, hogy instabillá tegyék a haiti szövetséget, valamint az ő elnöki posztját és családi hátterét.

A FIFA május végén kilencven napra felfüggesztette Jean-Bartot, aki ellen a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan vizsgálatot indítottak, majd három héttel ezelőtt életre szóló eltiltással sújtottak. A szervezet akkor hangsúlyozta: az üggyel kapcsolatban a haiti szövetség más tisztségviselőivel szemben tovább vizsgálódnak, mert vagy aktív szereplői lehettek a történteknek, vagy csupán tudomásuk volt ezekről, de szemet hunytak felettük. Három tisztségviselőt már felfüggesztettek.

A haiti szövetség elnöke az eltiltása kapcsán annyit közölt, hogy a haiti bíróság felmentette őt az ügyben, és továbbra is tagadta a vádakat.

Legfrissebb hírek

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
18 órája

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
Tegnap, 10:05

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32