Feyenoord: az Ajax elleni 0–4 után lemondott Jaap Stam

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.29. 09:52
null
Jaap Stam lemondott posztjáról a Feyenoordnál (Fotó: AFP)
Távozik a holland élvonalbeli Feyenoord kispadjáról Jaap Stam – adta hírül az Eredivisie-ben 11 forduló után a 12. helyen álló klub hivatalos honlapja.

 

A játékosként a PSV Eindhovenben, az Ajaxban, a Manchester Unitedben, a Lazióban és az AC Milanban is szereplő Stam a nyáron vette át a Feyenoord irányítását Giovanni van Bronckhorsttól.

Stammal pocsékul szerepelt a Feyenoord. A bajnokságban 11 mérkőzésből csupán hármat nyert meg öt döntetlen és három vereség mellett. Az Európa-ligában három forduló után a csapat az utolsó helyen áll a csoportjában.

A holland első osztályú bajnokság legutóbbi fordulójában a Feyenoord idegenben 4–0-ra kikapott a címvédő Ajaxtól úgy, hogy az amszterdamiak a 7. percben már két góllal vezettek.

A 47 esztendős holland szakember – aki vezetőedzőként a Readingnél és a PEC Zwollénál dolgozott korábban – a klub hivatalos honlapjának azt mondta, a csapat érdekében döntött a lemondás mellett.

Feyenoord Rotterdam on Twitter

Jaap Stam weg bij Feyenoord:



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik