Felkészülés: spanyol gólpasszok okozták a Barca vesztét

Vágólapra másolva!
2015.08.02. 23:00
Felkészülési mérkőzésen a Barcelona egygólos vereséget szenvedett Firenzében a házigazda olasz együttestől. A Paulo Sousa által irányított győztes Fiorentina mindkét gólpasszát spanyol légiós adta, míg a két találat Federico Bernardeschi érdeme. A végeredmény már a 17. percben kialakult.

Rakitic hajtott, a Barca góljának előkészítése az ő érdeme (Fotó: Reuters)
Rakitic hajtott, a Barca góljának előkészítése az ő érdeme (Fotó: Reuters)
Rakitic hajtott, a Barca góljának előkészítése az ő érdeme (Fotó: Reuters)
Rakitic hajtott, a Barca góljának előkészítése az ő érdeme (Fotó: Reuters)
Rakitic hajtott, a Barca góljának előkészítése az ő érdeme (Fotó: Reuters)

Két olasszal a kezdőben állt fel a Fiorentina – légiósból ennyi argentin és spanyol volt –, míg a Barcelonából olyan sztenderd kezdők hiányoztak, mint Neymar, Lionel Messi, Javier Mascherano és Jérémy Mathieu, sőt, utóbbi négyes a padra sem ült le, miként Claudio Bravo és Adriano sem.

A 4. percben Borja Valero a tizenhatos csücskében kötényt adott Sergio Busquetsnek, majd gólpasszt érően ívelt Bernardeschihez(1–0). Járatta a labdát a hátrányba kerülő Barcelona, de csak Ivan Rakitcben égett a tűz, aki viszont kétszer is hiába tűnt fel zavart keltően a firenzei tizenhatoson belül. A 12. percben aztán Bernardeschi másodszor volt eredményes: ezúttal Joaquín alapvonalról laposan becenterezett labdáját passzolta pazar mozdulattal a rövid alsóba (2–0).

A Barcelona olyan csapat benyomását keltette, amelyből – önmagához képest – kivettek legalább két sebességi fokozatot. Plusz hiányzott Messi és Neymar kreativitása, valamint hátulról Mascherano határozottsága és Mathieu sallangmentes játéka. Hogy maradjon azért éle is a meccsnek, arról a Rakitic, Luis Suárez páros gondoskodott a 17. percben: a horvát kapásból a levegőből emelte a labdát a firenzei védőfal mögé, az uruguayi pedig védője szorításában rástartolt, és úgy is a kapuba lőtt, hogy közben húzták-vonták (2–1). Támadott a Barcelona, de egyenlíteni nem sikerült.

A szünet utáni percekre maradt a Barca mezőnyfölénye, a Fiorentina azonban letámadott, amivel elvette a katalánok kedvét. Idővel aztán a kezdeményezés is az olaszoké lett. Élvezetes volt a találkozó, a katalánoktól viszont hiányzott egy igazi karmester – Andrés Iniesta nem jött a második félidőre –, így a motivált Pedro tempója és beindulásai jelentették az eseményt. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, Tatarusanunak inkább akadt dolga, mint német kollégájának a túloldalon.

A sorban érkező cserék miatt megtört a játék folyamatossága, fertályórával a vége előtt egyre kevésbé tűnt valószínűnek, hogy a Barcelona egyenlíteni tud. A katalánok három a kettő elleni kontrát szórakoztak el – lövésig sem jutottak –, a túloldalon az akkor beszálló Jordi Masipnak első megmozdulásként kellett kivetődnie egy lapos centerezésre, Giuseppe Rossi cipőjének orráról szedte le a labdát az utolsó pillanatban.

A katalánok egymás követő harmadik felkészülési mérkőzésükön nem tudtak nyerni: az MU-tól 3–1-re kaptak ki, a Chelsea-vel ugyan döntetlent játszottak (2–2), de a tizenegyespárbajt elbukták.

BAJNOKOK NEMZETKÖZI KUPÁJA
FIORENTINA–BARCELONA 2–1 (2–1)

Firenze
FIORENTINA:
Tatarusanu – Tomovics, Gonzalo Rodríguez, Roncaglia – Joaquín, Ilicic, Badelj, Valero, Pascual – Bernardeschi, Babacar. Vezetőedző: Paulo Sousa
Csereként pályára lépett:
Rossi, Mario Suárez, Marcos Alonso, Vecino, Bagadur, Rebic,
BARCELONA:
Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Vermaelen, Jordi Alba – Rakitic, Busquets, Iniesta – Rafinha, Luis Suárez, Pedro. Vezetőedző: Luis Enrique
Csereként pályára lépett:
Masip (kapus), Munir, Bartra, Sandro Ramírez, Gumbau,
G:
Bernardeschi (4., 12.), ill. Luis Suárez (17.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
9 órája

Felkészülés: ötgólos diósgyőri siker és nyíregyházi vereség

Labdarúgó NB I
17 órája

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

Vitorlázás: Érdi Mária Los Angelesben készül az Eb-re

Egyéb egyéni
2025.06.30. 15:29

Tovább nyomjuk a gázpedált – Horváth Dávid az MTK felkészüléséről

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 11:11

Babati Benjámin duplájával a Csíkszereda megverte a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.06.29. 20:17

Az olimpiai bajnok Szerbiát is legyőzték férfi pólósaink a Benu-kupán, így a második helyen zárták a tornát

Vízilabda
2025.06.29. 11:49
Ezek is érdekelhetik