Felkészülés: a Milan ötig jutott, Tamásék ötöt kaptak

Vágólapra másolva!
2014.08.14. 20:41
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan felkészülési mérkőzésen 5–1-re legyőzte a harmadosztályú Pro Piacenzát.
Az Abbiati – Bonera, Rami, Zapata, Albertazzi – Poli, N. de Jong, Muntari – Honda, Balotelli, Ménez tizeneggyel kezdő piros-feketék Bonera beadása után Muntari találatával jutottak előnyhöz az 5. percben, majd az első fél órához közeledve Honda duplázta meg az előnyt.Filippo Inzaghi sort cserélt a szünetben, Niang pedig egy perccel később már a harmadik milánói gólt szerezte meg, majd szépített a Piacenza, de Pazzini és El Shaarawy találata így is fölényes Milan-sikert eredményezett.Tamás Krisztián csereként egy félidőt kapott a Parmától 5–2-re kikapó Varesében. A másodosztályú csapat fél órányi játékot követően megszerezte ugyan a vezetést, de a Parma kilenc perccel később fordított. A 60. percben azonban egyenlített a Varese, és egészen a 80. percig tartotta is magát (2–2), a hajrát azonban megnyomta az élvonalbeli együttes, és végül hárommal nyert.

FELKÉSZÜLÉS
Milan (olasz)–Pro Piacenza (olasz, III.) 5–1
Varese (olasz, II.)–Parma (olasz) 2–5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik