Eurofutball: az 500-as lista, amelyen a Man. City az első, a Fradi pedig a hatodik

K. Zs.K. Zs.
2021.03.01. 21:04
null
Ferencvárosi gólöröm az Újpest elleni februári bajnokin (Fotó: Török Attila)
A Manchester City áll az élen, a Ferencváros pedig a hatodik abban a több mint 500 csapatot tartalmazó rangsorban, amelyik 31 európai labdarúgó-bajnokság csapatainak teljesítményét összegzi egy bizonyos szempont alapján. A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) legfrissebb statisztikája a labdabirtoklásra leginkább törekvő, a támadásaikat jellemzően a lehető legkörültekintőbben felépítő csapatokat listázza, közvetlen mutatóként a visszapasszokat használva.

 

Fontos rögzíteni, hogy a passzadatok minden klub esetében a saját bajnokságon belül keletkeztek, vagyis az adott csapatnak a hazája bajnokságában nyújtott harcmodorát jellemzik – tehát a nemzetközi összevetés elsősorban érdekesség.

„Nincs csapat, amelyiknek passzaiból több irányulna hátrafelé, mint a Premier League tabelláját vezető Manchester City. A 41.6 százalék pontosan érzékelteti, Guardiola csapata mennyire fontosnak tekinti a labdabirtoklást” – állapítja meg a CIES jelentése, amely az InStat elemzőrendszer 31 európai bajnokságban rögzített visszapasszadatokat összegzi.

A lista első tíz helyezettje között további hat topligás csapat található (Chelsea, Arsenal, Sassuolo, Barcelona, PSG, Real Madrid), rajtuk kívül az ukrán Sahtar Doneck, az orosz Lokomotív Moszkva és az első 22 bajnoki fordulóban meccsenként átlag 224 visszapasszt, 39.2 százalékos visszapassz hányadotprodukáló magyar bajnok Ferencváros alkotja az élcsoportot.

AZ ÉLCSOPORT

 

Az elemzett ligák csapatai közül az angol Championship sereghajtója, a Wycombe Wanderers visszapasszmutatója a legalacsonyabb (24 százalék). A magyar csapatok közül a Paksot jellemzi legkevésbé a hátrajáték (26.1 százalék).

Az elemzés összefüggést lát a bajnokságok kiegyensúlyozottsága és a magas visszapasszmutató között, ennek egyik bizonyítékául tálalja, hogy az angol Premier League-ben a legmagasabb a visszapasszok összesített hányada (36.5 százalék). A 31 vizsgált bajnokság legalacsonyabb ilyen mutatója az osztrák élvonalé (29.6 százalék).

HELYZET AZ NB I-BEN

 

Legfrissebb hírek

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
19 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2026.10.15. 23:22