Eb 2024: Magyarországot szeretné csoportellenfelének a románok szakmai igazgatója

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 13:43
null
Románia kiesett a B-divízióból (Fotó: Getty Images)
Magyarországot szeretné ellenfélnek a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőiben Mihai Stoichita, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szakmai igazgatója.

 

A Nemzetek Ligája második vonalából kiesett román csapat a harmadik kalapból várja a vasárnapi, frankfurti sorsolást.

Az FRF részéről Mihai Stoichita és Edward Iordanescu szövetségi kapitány lesz jelen a sorsoláson, s előbbi az elutazáskor úgy nyilatkozott, hogy nincs nagy különbség az A-ligában szereplő magyar és a C-ligába kiesett román csapat tudása között.

„Adja a Jóisten, hogy jó csoportba kerüljünk. Nincsenek kedvenceim, nem számolgatok, de Magyarország szerintem jó lenne. Nem hiszem, hogy nagy a különbség köztünk, még ha nekik jobb eredményeik is voltak. De futball szempontjából nincs nagy különbség” – mondta a bukaresti reptéren Stoichita, aki szerint az Eb-szereplés kiharcolása annak ellenére is reális cél, hogy a román együttes mindössze hét pontot szerzett a rajta kívül Bosznia-Hercegovina, Finnország és Montenegró alkotta NL-csoportjában.

A Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap „ideális csoportjában” is ott van Magyarország, amely mellett Izrael, Feröer, Málta és Andorra szerepel a kívánságlistán.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik