Dunaszerdahely: Kalmár Zsolt már a csapattal edz

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 09:01
null
Súlyos térdsérülésből felépülve Kalmár Zsolt már alig várja, hogy ismét nagy meccseket játsszon a DAC-cal (Fotó: DAC)
Jó állapotban van Kalmár Zsolt műtött térde, az Ekl-selejtezőre készülő DAC magyar válogatott középpályása reméli, hogy július végén már tétmeccset játszhat.

Csütörtökön kezdődik a DAC 2022-2023-as idénye, aznap fogadja ugyanis az Európa-konferencialiga selejtezőjében az északír Cliftonville-t. Ezen a meccsen már új, egyedi szerelésben lépnek pályára a dunaszerdahelyiek, a mezen a Duna hullámai láthatók, melyek az együttes erejét szimbolizálják. A hátán a gallér alatt nem hiányozhat a klub, a Felvidék, a magyarság szlogenje: Egy vérből valók vagyunk!

Fontos hír az együttes háza tájáról, hogy jó ütemben halad Kalmár Zsolt felépülése. Az elmúlt napokban Biodex-teszteken vett részt, s az eredmények alapján jó állapotban van a műtött térde.

„Noha koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynom néhány napot, már visszatértem. Nagyon sok gyakorlatot már a csapattal végzek, fokozatosan visszaállok a teljes terhelésre, kedvező jel, hogy a térdem jól bírja a munkát. Csütörtökön még csak a lelátóról biztathatom a csapatot, de remélem, július végén már ott lehetek a pályán – mondta a Nemzeti Sportnak a 27 esztendős, 27-szeres magyar válogatott középpályás. Jó hír még, hogy a súlyos sérüléséből felépülő, U19-es válogatott Szendrei Ákos is a csapattal készül már.

Szánthó Regő      kapcsán örömteli fejlemény, hogy mind a négy felkészülési mérkőzésen a kezdőcsapatban számított rá Adrián Gula vezetőedző, aki minden bizonnyal a csütörtöki Ekl-csatában is beveti játékosát.

„Noha az utolsó tesztmeccsünkön kikaptunk a magyar élvonalbeli Pakstól, felkészülten várjuk az idényt, bízom benne, hogy a rossz főpróbát jó előadás követi” – jegyezte meg a 21 esztendős magyar támadó.

A dunaszerdahelyiek Miroslav Kácer után újabb olyan játékost igazoltak, aki már dolgozott Adrián Gulával: Zsolnáról Samuel Petrás, a szlovák U21-es válogatott kapusa érkezett a klubhoz.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ,
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök
20.30:
DAC-Cliftonville (északír)
A visszavágót július 14-én rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik