Dél-Koreáé a bronzérem – és a 2015-ös részvétel

Vágólapra másolva!
2011.01.28. 18:34
null
Dél-Korea szerezte meg a harmadik helyet Katarban (Fotó: Action Images)
Dél-Korea végzett a harmadik helyen a Katarban zajló labdarúgó Ázsia-kupán, miután a bronzmérkőzésen 3–2-re legyőzte Üzbegisztánt.

A találkozón a koreaiak szereztek vezetést a 18. percben, amikor Ku Dzsa Csol volt eredményes, majd tíz perccel később Dzsi Dong Von is betalált, miután jó labdát kapott a tizenhatoson belül.

A 39. percben úgy tűnt, minden eldőlt, mivel Dzsi Dong Von második gólját is megszerezte: a kapus fölött fejelt a kapuba.

Üzbegisztán azonban nem adta fel a harcot, és Alekszandr Gejnrih még a szünet előtt szépített tizenegyesből, majd a második félidő elején kiválóan tört be a tizenhatoson belülre, és megint könyörtelen volt.

Az üzbégek tovább küzdöttek az egyenlítésért, de nem tudtak többször betalálni, sőt inkább Dél-Korea járt közelebb az újabb találathoz. A vége 3–2 lett a koreaiak javára, akik ezzel biztosították helyüket a következő, 2015-ös Ázsia-kupán, amelyet a zóna „vendégtagállamában", Ausztráliában rendeznek meg.


DÉL-KOREA–ÜZBEGISZTÁN 3–2
ÁZSIA-KUPA
BRONZMÉRKŐZÉS
Dél-Korea–Üzbegisztán 3–2 (Ku Dzsa Csol 18., Dzsi Dong Von 28., 39., ill. Gejnrih 43., 53. – az elsőt 11-esből)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 14. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.25. 09:00

Labdarúgás: emelkedett a fiatalpercek száma az új ajánlás hatására

Utánpótlássport
2025.11.19. 17:35

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
2025.11.15. 19:16
Ezek is érdekelhetik