Debrecen: a megyei bajnokságból hívták meg hazája válogatottjába

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.30. 12:10
null
Hamza Khant meghívták a pakisztáni válogatottba (Fotó: deac.hu)
Meghívták hazája válogatottjának edzőtáborába a Hajdú-Bihar vármegyei első osztályban szereplő DASE pakisztáni labdarúgóját, Hamza Khant – számolt be róla a dehir.hu. 

 

A Debreceni Egyetemen tanuló labdarúgó a DASE megye egyes csapatánál heti háromszor edz a DEAC műfüves pályáján, a csapatot pedig magyar és külföldi egyetemisták alkotják néhány utánpótlás-játékossal kiegészülve.

A csapat hiába játszik csak a magyar negyedosztályban, így is van aktív válogatott labdarúgója, hiszen meghívták a pakisztáni válogatott edzőtáborába Hamza Khant. A gazdálkodás és menedzsment szakon tanuló labdarúgó a helyi lapnak elmondta, rengeteget tanulhatott a társaktól és az edzőtől is ottléte alatt.

„Mindig csapatjátékosnak tartottam magam, de bekerülni a keretbe és a nemzeti csapat sikeréért dolgozni egészen más, fantasztikus érzés volt” – húzta alá Khan, aki nem került be a végső, 23-as keretbe, de így is örök élmény volt számára a válogatott összetartás.

Khan egyébként mielőtt 2021-ben Debrecenbe érkezett volna, a pakisztáni élvonalban is játszott, fiatalabb korában pedig Angliában és Üzbegisztánban is megfordult.

„Hamza jó mentalitású, az edzésen és a mérkőzésen mindig a maximumra törekszik. Megtaláltuk a posztját is az utóbbi időben azzal, hogy bal oldali belső védőt játszatunk vele, mert jól fejel és a bal lába is kiváló” – mondta Khanról edzője, Kovács Miklós.

A labdarúgó reméli, a következő összetartásra is meghívót kap, saját fejlődése érdekében pedig szeretne szintet lépni és bemutatkozni a DEAC NB III-as csapatában.

Legfrissebb hírek

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
2025.05.06. 07:51

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45

Lengyel győzelem a debreceni salakmotoros Európa-bajnoki elődöntőn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 20:25

Kosárlabda: Fekete-Gál Csongor a döntőre időzítette a legjobb formáját

Utánpótlássport
2025.04.30. 14:36

Összevissza-állítás – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2025.04.29. 23:34

24 évesen befejezi pályafutását a DEAC hokisa

Jégkorong
2025.04.29. 08:48
Ezek is érdekelhetik