Bundesliga-rekordtól a Fradin át a Vaduzig – ez a 96 csapat alkotja az európai mezőnyt

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 17:32
null
A 33. bajnoki címüket ünneplő ferencvárosiak (Fotó: Árvai Károly)
A héten megkezdődik a csoportkör a három európai labdarúgó-sorozatban, a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és a második idényét futó Európa-konferencialigában. Az Európa-liga csoportkörében érdekelt Ferencváros (és néhány külföldön játszó honfitársunk) révén az idén is lesznek magyar szereplői a nagy őszi európai futballforgatagnak, de érdemes egy kicsit alaposabban is körülnézni. Ahogyan tavaly megtettünk, tartunk egy terepszemlét az idén is: megnézzük, kik népesítik be a 96 csapatos színpadot (a teljes lista cikkünk végén), vannak-e köztük újoncok, mely országok maradtak versenyben, felfedezhetők-e érdekes változások az egy évvel ezelőtti állapothoz képest.

 

Először az Európai Labdarúgó-szövetségbe (UEFA) tömörülő országok szintjén pásztázzuk a mezőnyt, majd külön a három versenysorozatra, azok klubjaira is vetünk egy pillantást. (A csapatlétszám szempontjából nincs jelentősége, de rögzítsük: Magyarország 2021-hez képest egy helyet előrelépett a rangsorban, a 2022-es kvótakiosztáskor a 28. volt.)

ORSZÁGOK

• HÁNYAN VANNAK? Ugyanúgy 36 országból maradt versenyben csapat, mint egy évvel ezelőtt. Érdekesség, hogy sem tavaly, sem az idén nincs főtáblás csapata Fehéroroszországnak, ami a BATE kupamúltjának ismeretében figyelemre méltó. A boriszoviak 2009 és 2019 között visszatérő szereplői voltak a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörének – most csont nélkül, két vereséggel kiestek az Ekl-selejtezőből.

• CSERÉLŐDÉS? Természetesen van. Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, így a széles körű nemzetközi szankciók részeként csapatai eleve versenybe sem szállhattak (2021-ben három orosz klub játszott főtáblán). A tavalyi főtáblás mezőnyből ezúttal csapat nélkül maradt Észtország, Gibraltár, Kazahsztán és Szlovénia is, a helyükön Írország, Lettország, Koszovó, Liechtenstein és Litvánia képviselteti magát. Utóbbi háromnak először lesz csapata egy klasszikus európai kupasorozat csoportkörében.

• TAVALYHOZ KÉPEST? Először fordul elő, hogy a német Bundesligát ilyen sok, nyolc klub képviseli a csoportkörben (a Frankfurt Európa-liga-diadalának és kevésbé dicső bajnoki szereplésének kettős hatása a topligáknak „járó” hét kvóta meghaladása). Tavalyhoz képest eggyel több csoportkörös csapata van Törökországnak (4), Skóciának (3), Ciprusnak (3), Norvégiának (2) és Svédországnak (2) is, a pozíciót vesztő országok közül pedig érdemes kiemelni Görögországot, amelynek csupán egy képviselője lesz az őszi porondon.

• KIK VANNAK VERSENYBEN MINDENHOL? Az előző idényben hét országnak volt főtáblás csapata mind a három sorozatban – az idén már tízen vannak. A tavalyi hetes most is érdekelt (Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, Hollandia), melléjük felzárkózott Spanyolország (amely az előző idényben nem indíthatott csapatot az Ekl-ben), valamint Dánia és Ukrajna. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy eme országoknak akadnak olyan klubjai (Austria Wien, Sturm Graz, Gent, Union Saint-Gilloise, Dnipro-1, Silkeborg), amelyek indultak a selejtezőben, ott nem nyertek párharcot – mégis főtáblára kerültek. Ez egyrészt a három sorozat között kialakított zsilipelési rendszernek köszönhető (ebből profitált a Ferencváros is), másrészt országuk UEFA-rangsorban elfoglalt, az elmúlt évek teljesítményével kiérdemelt jó helyezésének gyümölcse.

• KIK NEM VESZTETTEK CSAPATOT A SELEJTEZŐBEN? Hat ország maradt hibátlan: akárcsak tavaly, az öt topligás bajnokság (valójában csak egy-egy csapatot veszíthettek volna, de azok sikerrel vették egyetlen párharcukat az Ekl-selejtezőben), az egy klubot (Twente) elvesztő Hollandia helyét átvette – Liechtenstein! Alighanem minden futballrajongó tudja, hogy a hercegségben nincs önálló futballbajnokság, és csak az országos kupagyőztes, azaz egyetlenegy klub indulhat az európai porondon. Annak viszont jó néhány akadályon át kell verekednie magát. Az újpesti és fehérvári rémálmokban ma is kísértő Vaduz megtette: kiejtette a szlovén Kopert, a török Konyasport, végül az osztrák Rapid Wient az Európa-konferencialiga selejtezőjében (egyszer sem kapott ki), és a jobbára (most is) a svájci másodosztályban íródó története során először európai főtáblára jutott!

• TÉRSÉGÜNK? Szomszédaink közül Ausztria, bár mindhárom sorozatban ott van, tavalyhoz képest eggyel kevesebb (3) klubbal maradt versenyben, Románia eggyel többel (2), megtartotta a 2021-es létszámot Ukrajna (3), Szerbia (2), Horvátország (1) és Szlovákia (1), míg Szlovénia most lekerült erről a térképről. Kissé távolabbra tekintve: Csehországnak megint van három főtáblás klubja, a lengyelek megragadtak az egynél, és egy csapatot veszítve melléjük kerültek a bolgárok is.

Néhány hónap telt csak el a Real Madrid legutóbbi BL-győzelme óta (Fotó: AFP)
Néhány hónap telt csak el a Real Madrid legutóbbi BL-győzelme óta (Fotó: AFP)

 

KLUBOK

• A 2021–2022-es idény 96 főtáblás csapata közül 65 most is ott található valamelyik csoportkörben (26 a Bajnokok Ligájában, 21 az Európa-ligában, 18 az Európa-konferencialigában), következésképp 31 tavaly hiányzott a szereposztásból.

• Az 55 UEFA-tagállam közül 53 indíthatta el bajnokcsapatát (Oroszország kizárva, Liechtensteinben, ugye, nincs bajnokság) a Bajnokok Ligájában, közülük 35 maradt versenyben: 15 a BL-ben (11 automatikusan főtáblás, köztük a hazai bajnokságát a háború miatt befejezni nem tudó ukrán Sahtar, 4 a selejtezőből jutott fel), a többiek – a másik két sorozat jelentette „védőhálónak” köszönhetően – az Európa-ligában (11) és az Európa-konferencialigában (9).

BAJNOKOK LIGÁJA

Az előző idény 32-es táblájáról 21 csapat a mostani mezőnyben is ott található, ami nem meglepő, hiszen csupán hat hely jutott a selejtezőből érkezőknek, az automatikusan főtáblás bajnokságokban pedig a jelek szerint megmerevedtek az erővonalak (4 spanyol, 3-3 angol, német, olasz és portugál induló tavaly is főtáblás volt a BL-ben).

• További 10 mostani BL-induló érdekelt volt a másik két sorozat tavalyi csoportkörében: az Európa-ligában hét (Celtic, Dinamo Zagreb, Eintracht Frankfurt, Bayer Leverkusen, Marseille, Napoli, Rangers), az Európa-konferencialigában három (Tottenham Hotspur, Maccabi Haifa, FC Köbenhavn). S ha már itt tartunk: az EintrachtFrankfurt a mezőny egyetlen olyan csapata, amelyik most szerepel először a BL csoportkörében.

Csupán egy olyan csapat bújik meg a BL-mezőnyben, amelyik az előző idényben nem volt csoportkörös: a cseh bajnok Viktoria Plzen, amely egy évvel korábban – bajnoki ötödik helyezettként – az Ekl playoffjában esett ki a bolgár CSZKA Szófia ellenében.

• A tavalyi BL-főtáblások közül a Manchester United, a Dinamo Kijev, a Malmö és a Sheriff ezúttal az Európa-liga 32-es csoportkörében érdekelt, a Villarreal pedig az Európa-konferencialigáéban. Az Atalantát, a Besiktast, a Lille-t, a Young Boyst, a Wolfsburgot és a Zenitet az idén hiába keressük a 96 csapatos őszi kupamezőnyben.

• S ha már szóba került a Besiktas: az 1995–1996-is kiírás óta a mostani lesz az első, amelyikben nem került fel török csapat a Bajnokok Ligája főtáblájára. Egy másik hasonló érdekesség: Skócia kereken 15 évet várt arra, hogy ismét két csapata legyen a legjobb 32 között.

Ismét csoportkörben az Arsenal (Fotó: AFP)
Ismét csoportkörben az Arsenal (Fotó: AFP)

 

EURÓPA-LIGA

• Feljebb említettük, hogy a tavalyi BL-mezőnyből négyen most ebben a társaságban versenyeznek. A tavalyi El-csoportkörből 13 klub (köztük a Ferencváros) az idén is jelen van, nyolcan az Ekl-ből léptek egyet feljebb (köztük az ottani címvédő Roma).

• Hét klub tavaly egyetlen főtáblán sem szerepelt: találunk közöttük egy korábbi állandó BL-résztvevőt, amely egy év kihagyás után tér vissza az európai kupaporondra (Arsenal), sokszoros francia bajnokot, amely húsz évet volt távol (Nantes), és olyat is, amelyik a mostani sikertelen BL-selejtezőjét megelőzően legutóbb 58 évvel ezelőtt játszott európai kupameccset, vagyis csoportkörben még sohasem szerepelt (Union Saint-Gilloise).

Vaduzi gólöröm a konyai Ekl-selejtezőn (Fotó: AFP)
Vaduzi gólöröm a konyai Ekl-selejtezőn (Fotó: AFP)

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA

• Mivel ebben a sorozatban nincsenek automatikus főtáblás helyek, kizárólag a selejtezőkből lehet feljutni, itt a legkisebb az átfedés a tavalyi főtáblás mezőnnyel: egy évvel ezelőtt a Villarreal a BL-ben, a West Ham United az El-ben futott neki a kupaősznek, míg az AZ, a Basel, a CFR, a Gent, a Partizan, a Slavia Praha és a Slovan tagja volt az Ekl debütáló mezőnyének is – a többi 23 csapat tavalyhoz képest új szereplő.

• Fentebb már említést tettünk arról, hogy Koszovó, Liechtenstein és Litvánia először küldhet csapatot európai csoportkörbe, közülük a Vaduzt már nevesítettük – tegyük meg ezt a szintén az Ekl-ben talpon maradó koszovói bajnok Ballkanival és a litván aranyérmes Zalgiris Vilniusszal is.

• Svéd, ukrán, dán és cseh klubot már jó néhányszor volt alkalmunk főtáblán látni, sőt az örmények és a lettek sem most esnek át a tűzkeresztségen, de idén érdekelt klubjaik közül hat, a Djurgarden, a Dnipro-1, a Pjunik, az RFS, a Silkeborg és a Slovácko történelmében új fejezet kezdődik: először jutottak be csoportkörbe. A Dnipro-1 nem elírás, a klub hivatalosan nem tekinthető a 2015-ben Európa-liga-döntőt játszó, időközben megszűnt Dnipro jogutódjának.

• Vannak persze jól ismert visszatérők is: az Istanbul Basaksehirt, a Moldét és a Fiorentinát láttuk már BL-csoportkörben is, nem beszélve az FCSB-ről, amely Steauaként meg is nyerte az első számú európai sorozatot, még a BEK-korszakban (1986). Nagy név a manapság nehezebb időket élő belga bajnoki rekorder, a KEK- és UEFA-kupagyőztes Anderlecht (négy év után lett újra csoportkörös), a 24-szeres osztrák bajnok, egykor KEK-döntős Austria Wien, s valaha gyakori európai szereplő volt az 1. FCKöln is – a playoffban a Fehérvárt kiejtő német csapat öt év után csoportkörös újra, mellesleg a 2017–2018-as El-szerepléssel 25 éves távollét után köszönt be Európába…

Gulácsi Péter és Willi Orbán ismét ott lesz a BL-csoportkörben (Fotó: AFP)
Gulácsi Péter és Willi Orbán ismét ott lesz a BL-csoportkörben (Fotó: AFP)

 

MAGYAR ÉRDEKELTSÉG

A tavalyhoz hasonlóan ismét az Európa-liga főtáblájára jutó Ferencvároson kívül több mint egycsapatnyi légiósunk juthat játéklehetőséghez az idei csoportkörökben: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik (mindhárom RB Leipzig) a Bajnokok Ligájában, Sallai Roland (Freiburg), Schäfer András (Union Berlin), Szalai Attila (Fenerbahce), Gyurcsó Ádám (AEK Larnaca) és Lang Ádám (Omonia) az Európa-ligában, míg Szalai Ádám (FC Basel), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), a jelenleg sérült Holman Dávid (Slovan Bratislava) és a B-listán benevezett fiatal kapus, Hegyi Krisztián (West Ham United) az Európa-konferencialigában.

S persze Lőw Zsolt továbbra is tagja a Chelsea szakmai stábjának, ha a londoniak kispadját mutatják a tv-kamerák, alighanem látni fogjuk őt BL-meccseken.

És akkor nézzük a teljes szereposztást:

EURÓPAI KUPÁK 2022–2023 – A RÉSZT VEVŐ 96 CSAPAT
ORSZÁG IND. FŐT. BL EL EKL
Vastag betűvel az automatikusan főtáblás csapatokat jelöltük
Anglia 77 (7)Man. City
Liverpool
Chelsea
Tottenham
Arsenal
Man. United
West Ham
Spanyolország 7 7 (7) Real Madrid
FC Barcelona
Atl. Madrid
Sevilla

R. Sociedad
Real Betis
Villarreal
Olaszország 77 (7)Milan
Internazionale
Napoli
Juventus
Lazio
Roma

Fiorentina
Németország 8
8 (7) Bayern M.
Dortmund
Leverkusen
Leipzig
E. Frankfurt
Union Berlin
Freiburg
1. FC Köln
Franciaország 6 6 (6) Paris SG
Marseille
Nantes
Rennes
Monaco
Nice
Portugália 6 4 (4) Porto
Sporting CP
Benfica
Braga
Hollandia54 (5)AjaxFeyenoord
PSV
AZ
Ausztria (+2)
53 (4)SalzburgSturm Graz
Austria Wien
Skócia (+2)
53 (2)Celtic
Rangers

Hearts
Oroszország (–2)Ukrajna megtámadása miatt a klubjai nem indulhatnak.
Szerbia (+5)
42 (2)Crvena zvezda
Partizan
Ukrajna 5 3 (3) Sahtar Doneck
Dinamo Kijev
Dnipro-1
Belgium (–4)
54 (4)FC BrugesU. St-Gilloise
Anderlecht
Gent
Svájc (+5)
42 (2)
FC Zürich
FC Basel
Görögország (+5)41 (2)Olympiakosz

Csehország (+1)

4
3 (3)Viktoria Plzen

Slavia P.
Slovácko
Norvégia (+5)
42 (1)
Bodö/Glimt
Molde
Dánia (–4)
5 3 (4) FC Köbenhavn
Midtjylland Silkeborg
Horvátország (–1)
41 (1)Dinamo Zagreb
Törökország (–7)
54 (3)
Trabzonspor
Fenerbahce
Basaksehir
Sivaspor
Ciprus (–6)
5
3 (2)AEK Larnaca
Omonia
Apollon L.
Izrael (–1)
42 (2)Maccabi HaifaH. Beer-Seva
Svédország 4 2 (1) Malmö Djurgarden
Bulgária41 (2)Ludogorec

Románia42 (1)CFR
FCSB
Azerbajdzsán41 (1)Qarabag
MAGYARORSZÁG (+1)
41 (1)Ferencváros

Lengyelország (+2)
41 (1)
Lech Poznan
Kazahsztán (–2)
40 (1)
Szlovákia (+2)
41 (1)Slovan
Szlovénia40 (1)
Fehéroroszország (–3)
40 (0)
Moldova (+12)
41 (1)Sheriff
Litvánia41 (0)Zalgiris V.
Bosznia-Hercegovina (+1)
40 (0)
Finnország (+8)
41 (1)HJK
Luxemburg (–2)
40 (0)
Lettország (+2)41 (0)RFS
Koszovó (+9)
31 (0)Ballkani
Írország (–3)
41 (0)Shamrock
Örményország (–2)
41 (1)Pjunik
Észak-Írország40 (0)
Albánia (–2)
40 (0)
Feröer (+3)
4
0 (0)
Észtország (+8)
30 (1)
Málta40 (0)
Grúzia (–4)
40 (0)
Észak-Macedónia (–10)40 (0)
Liechtenstein (–16)
11 (0)
Vaduz
Wales (+1)
3
0 (0)
Gibraltár (–2)
40 (1)
Izland3
0 (0)
Montenegró (–3)
40 (0)
Andorra 3 0 (0)
San Marino 3 0 (0)
ÖSSZESEN
237
96 (92)
15 ország
32 csapat
23 ország
32 csapat
28 ország
32 csapat
Jelmagyarázat
IND: a benevezett klubok száma; FŐT: a főtáblás csapatok száma (zárójelben az előző idényben főtáblás együtteseik száma)
BL: Bajnokok Ligája; EL: Európa-liga; EKL: Európa-konferencialiga
Az országokat a kvótakiosztáskor, azaz a 2021–2022-es idény végeztével érvényes, öt idény adatai alapján számított európai koefficiensrangsor alapján rendeztük sorba.
Liechtensteinben nincs önálló bajnokság, az 55 UEFA-tagállam közül egyedüliként az országnak nincs kvótája a BL-selejtezőben.
A háború miatt Ukrajnában nem ért véget a bajnokság, az európai kupaindulókat az ottani szövetség jelölte ki.

2021-ES ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik