Bíróbotrány: lemondott a BLSZ játékvezetői bizottságának elnöke

Vágólapra másolva!
2011.02.11. 14:28
Címkék
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felfüggesztette a bíróbotrányban érintett három magyar játékvezetőt, Lengyel Kolost, Selmeczi Krisztiánt és Csák Jánost, akik a szövetség engedélye nélkül működtek közre a szerdai Bulgária–Észtország felkészülési mérkőzésen (2–2). Friss hír, hogy a történtek után lemondott posztjáról a Budapesti Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottságának elnöke, Bajkai János.



Mint ismeretes, a helyi sajtóban fogadási csalással hozták összefüggésbe a Bulgária–Észtország felkészülési találkozót (2–2). A mérkőzést dirigáló magyar játékvezetői hármas nem FIFA-kerettag, sőt itthon is csak alacsonyabb osztályban működnek közre.

A találkozót vezető Lengyel Kolos és az egyik partjelző, Csák János az ősszel az NB III-as játékvezetői, Selmeczi Krisztián pedig a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) asszisztensi keretének tagja volt.

A játékvezetők a magyar szövetséget megkerülve, engedély nélkül vállaltak szerepet a szerdai Bulgária–Észtország összecsapáson (és korábban más nemzetközi meccseken is), ezért a magyar szövetség felfüggesztette mindhármukat, míg a BLSZ játékvezetői bizottságának elnöke, Bajkai János lemondott a posztjáról.

Bajkai 1989-től NB II-es játékvezető volt, majd később játékvezetői ellenőr és megyei játékvezető-vizsgáztató lett.

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
5 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik