Bíróbotrány: Lengyel Kolos vezette a Honvéd félbeszakadt meccsét is

2011.02.11. 08:37
Címkék
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a szerdai Bulgária–Észtország mérkőzéssel (2–2) kapcsolatban felmerült a fogadási csalás gyanúja. A találkozón a FIFA keretébe nem tartozó, itthon legfeljebb NB III-as meccseket vezető magyar játékvezetői hármas – Lengyel Kolos, Csák János és Selmeczi Krisztián – működött közre. Kiderült, az érintetteknek nem a szerdai volt az első, vihart kavaró nemzetközi találkozójuk. 

Lengyel Kolos nevéhez fűződik egy hazai botrány is a közelmúltból, amikor január 29-én őt kérték fel a Budapest Honvéd és a besztercebányai Dukla egymás elleni felkészülési mérkőzésének vezetésére.

A magyar csapat gólját a második félidőben Ivancsics Gellért szerezte tizenegyesből, majd miután Lengyel a 82. percben is megítélt egy büntetőt a Honvéd javára, a szlovákok igazságtalanságot kiáltva levonultak a pályáról.

Amint arról beszámoltunk, Lengyel Kolos botrányos dél-amerikai meccseken is közreműködött.

Legfrissebb hírek

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
11 perce

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
28 perce

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
7 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
7 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
8 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
8 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája