Benfica: szóban megállapodtak a német edzővel

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.27. 14:33
null
Szóbeli megállapodást kötöttek a lisszaboniak Roger Schmidttel (Fotó: AFP)
Szóbeli megállapodást kötött Roger Schmidttel a portugál labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Benfica, így a következő idénytől a német szakember irányítja vezetőedzőként a lisszaboni csapatot.

 

A Benfica szerdán közölte, hogy a jelenleg a holland PSV-nél dolgozó trénerrel a lényegi kérdésekben megegyezett, a hivatalos bejelentésre azonban még várni kell.

Az 55 éves Schmidt szerződése az idény végén lejár Eindhovenben, a Benficánál pedig Nélson Veríssimo helyére érkezik majd. A PSV új edzője a következő idénytől három évre Ruud van Nistelrooy lesz.

Veríssimo decemberben vette át a Benficát a menesztett Jorge Jesustól, de a csapat a bajnoki címért már nincs versenyben, harmadik helye és ezzel Bajnokok Ligája-selejtezős szereplése ugyanakkor biztosnak mondható három fordulóval a zárás előtt.

Schmidt korábban többek között a Red Bull Salzburgot, majd a Bayer Leverkusent is edzette, aztán 2017-től Kínában dolgozott a pekingi Guoannál, ahonnan 2019-ben menesztették. A PSV-nél 2020 óta edző, tavaly holland szuperkupát (Johan Cruijff Schaal), az idén Holland Kupát nyert az együttessel, amely négy fordulóval a bajnokság vége előtt a második helyen áll, négy ponttal lemaradva a címvédő és listavezető Ajaxtól.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik