Argentína: kiállította, visszahívta, törölte a 11-est, kitört a káosz

2015.04.06. 16:53
Akár eltiltásra is számíthat Germán Delfino, Argentína egyik legjobb játékvezetője, amiért befújt egy büntetőt és kiosztott egy piros lapot, majd egy percen belül megváltoztatta a döntését, és mindkét ítéletét semmissé tette a Vélez Sarsfield–Arsenal argentin bajnoki mérkőzésen.

Mint később, a televíziós felvételek alapján kiderült, a játékvezető második ítélete volt a helyes. A tizenegyest és az emberelőnyt a Vélez csapata kapta volna, a játékosok a döntés visszavonásakor majd' felrobbantak mérgükben.

A játékvezető elismerte, akadtak gondjai a mérkőzés közben, a játékvezetés helyenként kaotikusnak tűnhetett, amiért vállalja a felelősséget. Jelenleg vizsgálják az esetet, előfordulhat, hogy nem fújhat majd a júniusi Copa América mérkőzésein.

A kérdéses eset egy beadás után történt. A játékvezető úgy látta, a hátvéd, Daniel Valencia kezét érte a labda. Büntetőt ítélt, és második sárga lappal kiállította a vétkest, vagyis azt, akit annak vélt.

Az első piros lap (Forrás: YouTube)
Az első piros lap (Forrás: YouTube)

Az ismétléseken jól látható volt, hogy nem a védő, hanem a csatár, Mariano Pavone kezezett. Ezt az egyik partjelző is látta a mellette helyet foglaló operatőr monitorán.

Mi is történt itt pontosan? (Forrás: YouTube)
Mi is történt itt pontosan? (Forrás: YouTube)

Szólt a játékvezetőnek, aki megváltoztatta a döntését, visszarendelte Valenciát a pályára, helyette Pavone kapta meg a sárga lapot.

Edzők, játékosok, rendőrök és újságírók is a pályára mentek, kitört a zűrzavar. Fabian Cubero, a Vélez csapatkapitánya mindeközben, a pályán adott televíziós interjút, tiltakozván a játékvezető, a televíziós visszajátszások alapján megváltoztatott döntése ellen.

Demonstráló interjú a pályán, meccs közben (Forrás: YouTube)
Demonstráló interjú a pályán, meccs közben (Forrás: YouTube)



A Vélez végül 2–1-re megnyerte a találkozót.

Legfrissebb hírek

„Nem azért vagyok itt, hogy tanácsokat osztogassak neki” – Guardiola nem kímélte Artetát

Angol labdarúgás
3 órája

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
2026.02.24. 08:26

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:29

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Hosszabbított, minden idők legjobban fizetett Arsenal-játékosa lett Bukayo Saka

Angol labdarúgás
2026.02.19. 16:47

Arteta az Arsenal újabb pofonja után: Semmit sem mutattunk abból, ami a bajnoki címhez kell

Angol labdarúgás
2026.02.19. 07:15

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

Német játékvezetője lesz a Ludogorec–Ferencváros meccsnek az El-ben

Európa-liga
2026.02.17. 10:15
Ezek is érdekelhetik