Ajax: ez ám a gesztus! Van der Sar bejelentette, a bérletesekkel megosztják a trófeát – videó

2021.05.12. 14:54
null
Nemes gesztust gyakorolt az Ajax (Fotó: english.ajax.nl)
Mint arról beszámoltunk, az Ajax az FC Emmen elleni győzelmével biztossá tette bajnoki címét a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 31. fordulójában. A klub korábbi klasszis kapusa, egyben a holland klub jelenlegi vezérigazgatója, Edwin van der Sar videoüzenetben megköszönte szurkolóik folyamatos támogatását és kijelentette, a bérletesek egy-egy darabot kapni fognak az elhódított trófeából – olvasható a klub honlapján.

„Ebben az idényben javarészt a szurkolóink nélkül kellett pályára lépnünk. Legalábbis anélkül, hogy a lelátón lettek volna. Ennek ellenére minden héten éreztük a támogatásukat. Útban a stadion fele, a közösségi oldalakon és a személyes kapcsolatokon keresztül is” – fogalmazott Edwin van der Sar.

A közleményben az áll, az Ajax beolvasztja a trófeát és több mint 42 ezer kis bajnoki csillagot gyárt belőle, amelyet a bérletesei között oszt szét, megköszönve ezzel az egész éves támogatásukat, és egyben kárpótolva is őket, amiért fizikailag nem lehettek jelen ebben a bajnoki idényben.

A kis csillagok (Fotó: english.ajax.nl)
A kis csillagok (Fotó: english.ajax.nl)

„Egy darab az Ajaxból” – nevezte el a holland klub a kezdeményezésüket.

„Korábban, mikor azt mondtuk, ez a siker a tiétek, kifejeztük a szurkolóink iránti szeretetünket, ám azzal, hogy megosztjuk a serleget, hatványozottan is bizonyítjuk ezt. Egy viharos év után a szimpatizánsainkat így arról biztosítjuk, hogy magukénak is érezzék a sikerünket.”

Minden bérletes kapni fog egy csillagot, amelynek 3.45 grammjából 0.06 grammot a serlegből olvasztanak be. Aggodalomra azonban semmi ok, a kupa „nem fogy el”, mivel a holland sportági szövetség (KNVB) a rendhagyó idényre való tekintettel egy második trófeát is odaítélt a bajnoknak, amely már a vitrinbe kerül.

Legfrissebb hírek

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49

Tűzijáték, Post Malone és IShowSpeed produkciói – videón a világbajnokság záróünnepsége

Foci vb 2026
2026.07.19. 21:15

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

Videó: lehullott a lepel a világbajnoki trófeáról New Jersey-ben

Foci vb 2026
2026.07.18. 01:02

Videó: Enzo Fernández távoli bombája után Lautaro Martínez döntőbe fejelte Argentínát

Foci vb 2026
2026.07.15. 23:02

Videó: gyönyörű támadás végén Gordon szerzett vezetést Angliának

Foci vb 2026
2026.07.15. 22:32

Videó: lapot sem kapott ezért a belépőért Enzo Fernández

Foci vb 2026
2026.07.15. 21:30