Az elődöntő előtt mindenki bulizik és mindenki Neymar. Szikrázik a nap Belo Horizonte-ban, a Mineirao körül tízezrek tombolnak, szolidaritásból szinte mindenkin Neymar-maszk, a házigazdák futballmágusát pár nappal korábban rúgta ki a kolumbiai Juan Zúniga a világbajnokságról. Szállnak a dalok, táncol mindenki, stábok küszködnek az euforikus tömegben, hogy megszólaltassanak pár embert.
Ez az ő vb-jük, az ő partijuk, az ő trófeájuk, Brazília hatodik világbajnoki címe csak formalitás, az jár a selecaónak, a világ többi részétől nagyon kedves, hogy eljött statisztálni.
Felállnak a csapatok. Himnuszok. A stadion megremeg. Ordítják a himnuszt a brazilok a pályán, és ordítják a lelátón, a hideg futkos a hátunkon. Ott áll tizenegy német, akiket ez a legkevésbé sem hat meg.
Elkezdik. Az első német gól után bosszankodik a tömeg, majd buzdítani kezd kettőzött erővel. A második után megrökönyödik. A harmadik után kétségbeesik, és zokog. A negyedik után zokog, és felháborodik. Az ötödik után tüntet. A második félidőre „átáll” a németekhez, ők legalább futballoznak, és egyébként is „Flamengo-mezben” vannak, az is valami. Joachim Löw csapata visszavesz. Így is hat. Hét. Állva tapsolják meg a németeket. A sajátjaikat kifütyülik, David Luiz kivételével.
Brazília–Németország 1–7. Világbajnoki elődöntőben. Ilyen nincs! Nem volt! Nem lesz! Sporttörténelmet láttunk! Azt beszéljük, ez olyan lehetett, mint élőben látni, ahogy Jesse Owens megnyeri az olimpiát Adolf Hitler szeme előtt Berlinben, vagy azt, ahogy Bob Beamon „kiugrik a világból” Mexikóvárosban.
Megyek át a másik elődöntőre, éjszakai busszal, mert repülőre képtelenség volt jegyet kapni. A hatalmas buszpályaudvaron kanárisárga minden. Szurkolók ezrei ülnek a csarnokban. Mint a zombik. Teljes a sokk, kifejezéstelen arccal, semmibe révedő szemmel ücsörögnek egymás mellett. Düh sincs, csak a totális megsemmisülés. Felejthetetlen. Szívbemarkoló.
Az önkiszolgáló étteremnél hosszú sor, mindenki csendben kanyarog. Egy idősebb asszony érkezik, udvariasan köszön. Utazott, és nem tudta hallgatni a mérkőzést, megmondanák, mennyi lett az eredmény?
Egy fej felé fordul. Még egy. Még egy. Még egy. Még egy.
„Hét!” – szakad ki egy srácból, arcára írva egy futballtragédia minden kínja.
Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket vasárnaponként megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében az[email protected]e-mail címre várjuk!
KORÁBBI ÍRÁSAINK
Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény
Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján
Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára
Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”
