Afrika-kupa: rendkívüli helyzet, sorsolják a továbbjutót

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 21:01
null
Tovább izgulhatnak a szurkolók, sorsolás dönt a továbbjutásról (Fotó: Reuters)
Ritkán tapasztalható jelenség fordult elő a 2015-ös labdarúgó Afrika-kupán: a D-csoport második továbbjutóját csütörtökön sorsolják ki, ugyanis Guinea és Mali 1–1-re végzett, ezzel ugyanúgy állnak a kvartettben minden mutató tekintetében. Elefántcsontpart 1–0-ra győzött Kamerun ellen, így csoportelső lett.

 

GUINEA–MALI 1–1

A lehető legszorosabban alakult az első két fordulóban a D-csoport, ugyanis az összes mérkőzés 1–1-re végződött, így értelemszerűen aki nyert az utolsó körben, az biztos továbbjutónak számított. Mali kezdte jobban a találkozót, többször szögletből veszélyeztetett, majd a 12. percben Mustapha Yatabaré tizenegyest reklamált, ugyanis a tizenhatoson belül lökték lövés közben – talán igaza is volt, de a bíró továbbot intett.

Ezzel szemben néhány perccel később a túloldalon mutatott a tizenegyespontra a játékvezető, amikor Ibrahima Traoré bátor lövésébe Salif Coulibaly kezezett bele a tizenhatoson belül, balszerencsés mozdulat, ugyanis fejjel igyekezett menteni Coulibaly, de a kezére fejelte a labdát. A büntetőt Kévin Constant magabiztosan értékesítette (1–0).

Két perccel később jött az újabb büntető, ezúttal Malinak. Maiga lőtt kapura a jobb oldalról, Sankoh pedig blokkolta azt, a játékvezető szerint szabálytalanul. A rutinos Seydou Keita állt a labda mögé, és olyan rosszul végezte el a büntetőt, hogy Naby Yattara kapus megfogta és el sem engedte a labdát. A félidő hajrájában Maigának volt egy életerős lövése, amit a kapus fölé paskolt, így a szünetben Guinea vezetett 1–0-ra.

Ám az előny a fordulás után hamar elolvadt: a 47. percben Abdoulay Diaby adott be a jobb oldalról, a hosszú érkező Modibo Maigáról pedig lemaradt a védője, így a West Ham United támadója a hálóba fejelhetett senkitől sem zavartatva (1–1).

A hátralévő időben Guinea állt közelebb a gólszerzéshez, de egyik csapat sem tudott már betalálni, így a találkozó 1–1-re végződött, ami azt eredményezte, hogy Guinea és Mali is ugyanolyan mutatókkal állt a csoportban, így a továbbjutót kisorsolják csütörtökön.

KAMERUN–ELEFÁNTCSONTPART 0–1

Elefántcsontpart csoportelső lett Kamerun legyőzésével (Fotó: Reuters)
Elefántcsontpart csoportelső lett Kamerun legyőzésével (Fotó: Reuters)

A csoport másik találkozójához hasonlóan Kamerun és Elefántcsontpart is úgy lépett pályára, hogy tudta: amelyik csapat győz, az biztosan továbbjut. Kamerun kezdett jobban, de az első lehetőség Elefántcsontpart előtt adódott, a 19. percben Ondoa védte nagy bravúrral Gradel alsóba tartó fejesét.

A 34. percben aztán a mérkőzés irányítását folyamatosan átvevő Elefántcsontpart megszerezte a vezetést. Max Gradel gyűjtött be egy labdát a tizenhatos előterében, és egy állítás után 18 méterről a kapu jobb oldalába zúdított (0–1).

A szünetig az állás már nem változott, Kameruntól sokkal több kellett volna a fordulás után a továbbjutáshoz. Árulkodó statisztika, hogy a kameruniak az első félidőben ötször próbálkoztak kapura lövéssel, de a kaput egyszer sem találták el.

Kamerun több életjelet mutatott a fordulás után, ám Wilfried Bony kis híján eldöntötte a mérkőzést, de bátor lövését Ondoa hárította a 64. percben. Az eredmény a lefújásig már nem változott, ellenben Yaya Tourét, az elefántcsontpartiak csapatkapitányát sérülés miatt le kellett cserélni, így komoly áldozattal járhat Hervé Renardcsapatának a csoportelsőség.

AFRIKA-KUPA 2015
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Guinea–Mali 1–1
(Constant 15. – 11-esből, ill. Maiga 47.)
Kamerun–Elefántcsontpart 0–1 (Gradel 35.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.
Elefántcsontpart3
1
2

3–2
5
2.
Mali*
3

3

3–33
Guinea*
3

3

3–33
4.
Kamerun3

2
1
2–32

* Mali és Guinea között holtverseny alakult ki, csütörtökön sorsolással döntik el, hogy a két válogatott közül melyik jut tovább.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Január 31., 17.00: Kongó–Kongói DK
Január 31., 20.30: Elefántcsontpart–Algéria
Február 1., 17.00: Ghána–Guinea/Mali
Február 1., 20.30: Tunézia–Egyenlítői-Guinea

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik