4 évtized, 36 trófea – Mircea Lucescu 75 évesen is a kihívásokat keresi

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 18:08
null
Edzői karrierje legnagyobb skalpja: 2009-ben UEFA-kupát nyert a Sahtar Doneckkel
Negyvenkét éves edzői pályafutása során körülbelül 1400 mérkőzésen irányította csapatait, összesen 36 trófeát nyert meg eddig, és 75 évesen, a Bajnokok Ligája korelnökeként, az ukrán bajnokság legidősebb aranyérmes trénereként még mindig a kihívásokat keresi. Mircea Lucescu, a bukaresti futballértelmiségi edző portréja.


A világfutball különleges edzőegyénisége Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev román vezetőedzője, aki a 2020–2021-es idényben több korcsúcsot is megdöntött: 75 évesen a Bajnokok Ligája történetének legidősebb edzőjeként irányította csapatát a Barcelona, a Juventus és a Ferencváros ellen, de arra sem volt korábban példa, hogy ilyen idős tréner nyerje meg az ukrán bajnokságot. A kijeviekkel aranyérmet szerző szakember ráadásul korábban tizenkét évig (2004–2016) a kemény vetélytárs Sahtar Doneck csapatát vezette és ért vele nyolcszor a csúcsra az ukrán élvonalban.

„Magammal szemben nyertem csatát. Be akartam bizonyítani Lucescunak, hogy Lucescu képes még dolgozni. Egy évig nem volt munkám, és nem lehetettem biztos abban, hogy tudom még folytatni. Aztán egyszer csak megkeresett a Dinamo Kijev. Gondoltam, tanácsot kérnek Kijevből, esetleg valamiféle udvariassági látogatásra hívnak, ehelyett határozottan közölték: rám bíznák a csapatot. Igent mondtam, és a szurkolók rögtön ellenem fordultak” – elevenítette fel a Sport Week című olasz hetilapnak a tavaly nyári kijevi munkavállalás kezdeti nehézségeit Mircea Lucescu. Volt mit kockáztatnia: tisztában volt azzal, hogy ha a kijevi futballforradalom lesöpri a kispadról, keserű véget érhet hosszú és sikeres edzői pályafutása.

NÉVJEGY: MIRCEA LUCESCU
Született: 1945. július 29., Bukarest
Nemzetisége: román
Posztja: jobbszélső
Válogatottság/gól (1960-1979): 70/9
Klubjai profi játékosként:  Dinamo Bucuresti (1963–1977; 1989–1990), Stiinta Bucuresti (1965–1967, kölcsönben), Corvinul (1977–1982)
Csapatai edzőként/szövetségi kapitányként: Corvinul (1979–1982), Románia (1981–1986), Dinamo Bucuresti (1985–1990), Pisa (olasz, 1990–1991), Brescia (olasz, 1991–1996), Reggiana (olasz, 1996–1997), Rapid Bucuresti (1997–1998; 1999–2000), Internazionale (olasz, 1998–1999), Galatasaray (török, 2000–2002), Besiktas (török, 2002–2004), Sahtar Doneck (ukrán, 2004–2016), Zenit (orosz, 2016–2017), Törökország (2017–2019), Dinamo Kijev (ukrán, 2020–)
Legnagyobb sikerei játékosként: 6x román bajnok (1964, 1965, 1971, 1973, 1975, 1977), Román Kupa-győztes (1968)
Legnagyobb sikerei edzőként: UEFA-kupa-győztes (2009), európai Szuperkupa-győztes (2000), 2x román bajnok (1990, 1999), 2x török bajnok (2002, 2003), 9x ukrán bajnok (2005, 2006, 2008, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2021), 3x Román Kupa-győztes (1986, 1990, 1998), 6x Ukrán Kupa-győztes (2004, 2008, 2011, 2012, 2013, 2016), román Szuperkupa-győztes (1999), 8x ukrán Szuperkupa-győztes (2005, 2008, 2010, 2012, 2013, 2014, 2015, 2020), orosz Szuperkupa-győztes (2016)


„Összeomlottam. Írtam az elnöknek, hogy a kialakult körülmények között mégsem vállalhatom a megbízást. Végül fiam, Razvan győzött meg a maradásról. »Papa, miután elértél annyi mindent, tényleg ilyen méltatlan módon fogod befejezni? Menj vissza, és adj bele mindent, ne érdekeljen, mi folyik körülötted!« Hirtelen elszállt a korábbi aggodalmam, visszatértem Kijevbe. Nyolc hónap kőkemény munka következett, napi huszonnégy órában, minden részletre kiterjedő figyelemmel és felügyelettel. Csak most, utólag veszem észre, valójában mit jelentett ez a teljesítmény. A végén már csak húszan szidtak a kijevi szurkolók, de az ő hangjukat is elnyomta a nevemet skandáló többség rigmusa.”

1970. április 8.: a jobb szélen álló Mircea Lucescu az NSZK elleni felkészülési válogatott mérkőzés előtt a román himnuszt hallgatja. A végeredmény 1:1 lett (Fotó: Imago Images)
1970. április 8.: a jobb szélen álló Mircea Lucescu az NSZK elleni felkészülési válogatott mérkőzés előtt a román himnuszt hallgatja. A végeredmény 1:1 lett (Fotó: Imago Images)


A boszorkánykonyha titkaiba is betekintést engedett a román sikeredző a hetilap munkatársával, Giulio Di Feóval folytatott beszélgetés során. Elmondta, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés tavalyi kiharcolása nyomán a klubkasszában mintegy harmincmillió euró várt elköltésre, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy játékosigazolások helyett hosszú távú befektetésekre és a meglévő infrastruktúra javítására fordítsák az összeget. Inkább költsék új edzőteremre, edzőpályára, adjanak rendes csapatbuszt a korosztályos együtteseknek, növeljék a keret fiatal játékosainak a fizetését. Ami pedig a szakmai részt illeti, kiemelt hangsúlyt fektettek a védekezés tökéletesítésére, amint azt a félelmetes statisztika is igazolja, amely szerint 2021-ben mindössze öt bajnoki gólt kapott a csapat.

A GAZDAGOK SZÍNHÁZA
„A Szuperliga ötlete azoknak érdekes, akik a futballt a gazdagok színházává akarják változtatni. Ez azonban hatalmas hiba lenne, mert így megölöd az álmokat, a reményt, hogy valaki lentről a magasba jusson. Az igazi élmény a futballban az, amikor győz a lelkesedés és a gyengébb felülkerekedik az erősebben. Ha nincs erre lehetőség, az egész mesterséges ismétléssé válik.”
Mircea Lucescu a Szuperliga ötletéről


„Már első olasz csapatomnál, Pisában ráébredtem a szemlélet lényegére – világított rá a titokra a tapasztalt edző. – A szurkolók megállítottak az utcán, és nem azt mondták, »Ajánlom, hogy győzzetek!«, hanem ezt: »Ajánlom, hogy ne kapjatok ki!« Ezt a kultúrát Olaszországban Gianni Brera, a nagy futballíró és a Herrera-féle nagy Inter követői terjesztették el. Mellesleg igazuk volt: a biztos védekezés tartást ad, növeli az önbizalmadat, jobban hiszel a gólszerzésben is, ha azt látod, hogy az ellenfél még lövésig sem jut.”

2000 nyarán Fatih Terimet váltotta a Galatasaray kispadján, s rögvest európai Szuperkupához segítette a friss UEFA-kupa-győztes csapatot – a Real Madrid ellen (Fotó: Imago Images)
2000 nyarán Fatih Terimet váltotta a Galatasaray kispadján, s rögvest európai Szuperkupához segítette a friss UEFA-kupa-győztes csapatot – a Real Madrid ellen (Fotó: Imago Images)

Fiával, a szintén futballedző Razvannal (Fotó: Mediafax)
Fiával, a szintén futballedző Razvannal (Fotó: Mediafax)

Negyvenkét éve, Vajdahunyadon, a Corvinul Hunedoara csapatánál kezdte el az edzősködést az akkor még labdarúgóként is aktív sportember, akinek tehetségére és ambíció­jára jellemző, hogy mindössze harminchat éves volt, amikor 1981-ben rábízták a román válogatott szövetségi kapitányi tisztségét (öt évig maradt a helyén). Elképesztő lelkesedéssel, szorgalommal, nyitottsággal kereste a tanulási lehetőséget és a kihívást, rendes munkái mellett párhuzamosan elvállalta az edzők testületének elnöki szerepét, valamint az állami testnevelési intézet vezetőségi tagságát. Játékosait arra biztatta, hogy iratkozzanak be egyetemre, olvassanak könyvet, járjanak színházba, tanuljanak idegen nyelvet. Ő maga jó példával járt elöl: fiatalon elsajátított hat idegen nyelvet, az angolt, a portugált, a spanyolt, az olaszt, a franciát és az oroszt. Ráadásul Vajdahunyadon forradalmasította az egyéni teljesítményelemzést: a mérkőzéseken valamennyi pályán lévő játékosának minden megmozdulását jegyzetelte egy-egy tanítványa, és a tapasztalatok a hétfői összegzés során hasznos adatbázissá álltak össze. Később a Pisánál már egy Belgiumból beszerzett videokamera is segítette a munkáját, a Farm nevű elemzőrendszert részben ő dolgozta ki, közvetve Arrigo Sacchi keze alá dolgozva: olasz kollégája az 1994-es világbajnokságon az olasz válogatott szövetségi kapitányaként alkalmazta a programot.

ELNÖKI BIZALOM
A közelmúltban két évvel, 2023-ig meghosszabbította a Dinamo Kijev Mircea Lucescu vezetőedző szerződését. A döntést Ihor Szurkisz tiszteletbeli elnök a klubhonlapon kiadott közleményében indokolta.
„Tökéletesen bízunk a mesterben és fejlesztési stratégiá­jában. Mircea Lucescu nem csupán nyerő típusú edző, de szakértő abban, ahogyan a játékosokat építi, a klubot segít megújítani. Remélem, a következő két év csak a kezdet a Dinamo történetének új, sikeres korszakában, és nagy örömmel tölt el minket, hogy Mirceával lépünk erre az útra.”

„Mindent újracsinálnék, még a hibákat is – felelte Lucescu, amikor a képzeletbeli újrakezdés lehetőségéről kérdezték. – Hozzászoktam az ellenséges légkörhöz, a Dinamo Bucuresti után dolgoztam a Rapid Bucuresti-nél, a Galatasaraytól a Besiktashoz szerződtem, a Sahtar Donecknél töltött évek után leültem a Dinamo Kijev kispadjára. Az úszás a sodrással szemben fiatalon, éberen tart. Sohasem tettem semmit megszokásból, mert mindig volt bennem bizonyítási vágy magamnak és a környezetemben élőknek. A futballisták nem sokat változtak a negyven év alatt. Ha azt látják, hogy mindent megadsz nekik, vissza is kapod az erőfeszítést. Szeretek sokat beszélgetni velük, nem csak a mérkőzésekről, de a történelemről, a minket körülvevő világ változásairól is. Azért teszem, mert ösztönzi, fejlődésre készteti őket. A harmincéves játékos kicsit olyan, mint a hatvanéves ember. Megvannak a maga elgondolásai, szokásai, beidegződései, amelyeket megváltoztatni nemigen lehet. Egy fiatal tehetség viszont olyan, akár a szivacs, mindent magába szív. Nem befolyásolja a múlt, tanulékony és befogadó, nyitott a futball új értelmezéseire. Én a játékosaimnak a fejét is edzem, szeretem és védem őket, nem keveredek velük nézeteltérésbe. Ugyanígy csinálta Sir Alex Ferguson és ugyanezt az utat járja Josep Guardiola is.”

Tavaly a Dinamo Kijev edzőjeként kétszer is találkozott Szerhij Rebrov Ferencvárosával a Bajnokok Ligájában (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Tavaly a Dinamo Kijev edzőjeként kétszer is találkozott Szerhij Rebrov Ferencvárosával a Bajnokok Ligájában (Fotó: MTI/Kovács Tamás)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. június 12-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik