A 93. percben mentett pontot Zágrábban az Eszék

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2021.09.12. 19:00
null
A mezőnyharc dominált ezen a mérkőzésen (fotó: <a href="https://nk-osijek.hr/utakmice/lokomotiva-osijek-50707090/"><strong>nk-osijek.hr</strong></a>)
A horvát labdarúgó-bajnokságban Kleinheisler László nélkül 1–1-et játszottak az eszékiek a Lokomotiva Zagreb otthonában.



HORVÁT 1. HNL
8. FORDULÓ
Lokomotiva Zagreb–NK Osijek (Eszék) 1–1
(Dabro 70., ill. Topcagic 90+3.)
Kiállítva:
Fiolic (75., Eszék)

Talán a kevés néző, talán Kleinheisler László hiánya miatt, de igencsak hangulattalan mérkőzést vívott a zágrábi és az eszéki csapat.

Pontosabban: paprikás, feszült hangulatban nem volt hiány, több sárga lapot is ki kellett osztani, az eszéki kispadnak is jutott kettő, de összességében nem jó mérkőzést láthattunk.

Amelyen könnyedén megszerezhette volna a vezetést a vendégcsapat, ha Ramón Miérez csak megközelítően olyan jól játszik, mint az előző idényben, de elhibázta a ziccerét. Első és egyetlen helyzetét gólra váltotta a második félidő derekán a Lokomotiva, nagy védelmi hibát kihasználva, az eszékiek esélyeit csökkentette, hogy nem sokra rá Ivan Fiolic teljesen fölöslegesen kiállíttatta magát.

Röpködtek a sárga lapok a hajrában, és amikor már nagyon úgy tűnt, kikap az Eszék, a veterán osztrák cserecsatár, Mihret Topcagic góljával kiharcolta a döntetlen, szó szerint.

PERCRŐL PERCRE

90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc Luka Stojkovic áll még be Dobro helyére.

90+3. PERC ITT AZ EGYENLÍTÉS, MIHRET TOPCAGIC ballal a jobb felső sarokba lő 13 méterről, középről, Loncar adta a gólpasszt, fejjel. A kapus még hozzáért, de 1–1!

90+2. perc Kulenovic a 16-os bal sarka elől jobbal a léc fölé lő!

Három perc a ráadás!

88. perc Bockaj ballal 23-ról a sorfalba lő egy szabadrúgást.

86. perc Darko Nejasmic kap sárga lapot egy kegyetlen becsúszásért. Milicevic volt a kárvallott.

84. perc Mile Skoric ellöki Soldót a 16-os bal sarka elől, a beadást azonban kifejeli.

82. perc Miérez, Bartolec és Jurcevic le, Mirlind Daku, Mato Milos és Peter Bockaj be.

82. perc Mihret Topcagic kap sárga lapot, lekönyökölte Soldót.

80. perc Ívelgetésekkel próbálkozik az Eszék, de ez nem az NKO napja.

75. perc Ez neki a második ilyen!

75. perc Ivan Fiolic
kap sárga lapot Milievic abszolúte fölösleges megrúgásáért...

73. perc Mihret Topcagic be, Bohar le. Szélső középpályás helyett ék!

70. PERC ITT A GÓL, Cipetic jobb oldali bedobását középre fejeli véletlenül Nejasmic, MARKO DABRO jobbal a jobb alsóba lő hét méterről, középről, csizmaszárral, egyébként szép, ollózó mozdulattal. 1–0!

Egyik bátyja, Matija Soldo most éppen klubnélküli, korábban játszott itt is, Filip Soldo az Inter Zapresic profija.

67. perc Jurcevic jobb oldali beadását menti a kapu torkában Soldo. Igen, ő a nagy Zvonimir Soldo fia, Stuttgartban született, 20 éves, horvát U-válogatott.

65. perc Armer Hiros be, Grzan le a vendégeknél. Szélsőcsere.

62. perc Lukas Kacavenca kap sárga lapot Grzan fellökéséért.

55. perc Legalább hat eszéki beadás érkezik két perc alatt a hazai kapu elé, de egyik sem az igazi.

50. perc Bohar távoli ívelését kapura fejeli 14-ről Skoric, véd a hazai kapus. A kipattanó Miérezé, ám löki védőjét.

Kulenovic sokszoros U21-es válogatott, 21 éves, kétszeres lengyel és egyszeres horvát bajnok, a híres Viareggio Kupa gólkirálya is volt!

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Sandro Kulenovic váltja a gyengén játszó Aliyut.

Skoric a 300. mérkőzését játssza ma az eszékiek mezében.

Egy sportlap szerint ő volt ez előző idény legjobbja.


Miérezt 2.5 millióért vette meg végleg a nyáron az Eszék, idénybeli 12 meccsén csak 2 gólt lőtt az ék.


E párharc legjobb góllövői a közelmúltból:
Mirko Maric 9
Ramón Miérez 4
Antonio Perosevic 4
Haris Hajradinovic 3
Ante Budimir 3

45+1. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. perc Egy perc a ráadás.

44. perc Soldo menti Bohar beadását az ötös és Nevistic elől.

42. perc Kap egy sárga lapot az eszéki segédedző is. Talán Silvije Cavlina kapusedző volt.

41. perc Bohar beadását középre üti a kapus, Fiolic jobbal a léc fölé lő.

40. perc Luka Marasovic kapus kap sárga lapot Miérez felrúgásáért. A 16-oson kívül történt az eset, nem a kapu felé tartotta a csatár, különben piros lap.

38. perc KIMARAD, Mersinaj pocsék hazaadása után Miérez ballal 11-ről, kissé balról a kapusba pazarolja a ziccerét!

36. perc Ivan Fiolic felvágja a jobbon Cokajt, sárga lap neki is. A pályán és a VIP-ben is idegesek a felek.

Nenad Bjelica reklamál, sárga lap neki is. Fölösleges, mindkettő.

35. perc Nagyon kemény a meccs, Ramón Miérez kap sárga lapot Pivaric ellökéséért. Minimum...

30. perc MELLÉ,
Jugovic zseniálisan látja meg az ötös bal sarka elé befutó Bohart, aki a bal alsó mellé lő, de les.

25. perc Skoric kap egy nyakast Privarictól, reklamál a hazai mester. Silvijo Cabraja az NK Lukóban és itt edzősködött csak, értékelhető labdarúgó-karrierje nem volt.

23. perc Jugovic lő jobbal 21-ről a kapushoz.

17. perc Megindul a balon a szűrő Grzan emelésével Jugovic, de elveszíti a futópárbajt Cipeticcsel szemben.

Egy kis örökmérleg: 45 mérkőzés, 16 zágrábi és 17 eszéki sikerrel, 58, ill. 63 rúgott góllal.

13. perc A lesérült De Haast Mersinaj váltotta a hazaiaknál.

A hazaiaktól Marko Djira és Indrit Tuci sérült, a vendégek nagy maródija Ante Erceg.

8. perc Bohar lő kissé jobbról jobbal a léc fölé 17-ről.

7. perc Nejasmic emel ívelt labdát Grzan felé, de Matasovic kilép a 16-osán kívülre, és elrúgja előle a labdát.

Játékvezető: Mario Zebec. Jól csengő név a hazai futballban.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta kékben, a vendégek tiszta fehérben.


Ivica Ivusic, az NK Osijek 26 esztendős kapusa jól jött ki az elmúlt időszakból, hiszen a szlovákok ellen bemutatkozott a válogatottban, majd a szlovénokkal szembeni vb-selejtezőn is ő védhette a horvátok kapuját. S a két mérkőzésen még gólt sem kapott, azaz teljesítményével hozzájárulhatott ahhoz, hogy Zlatko Dalic győzelemmel ünnepelje Szlovénia ellen az ötvenedik válogatott mérkőzését.

Nenad Bjelica az eszékiekhez visszatérő válogatott labdarúgókról is ejtett szót.

„Kleinheisler László és Merveil Ndockyt is kapott plusz néhány nap extra pihenőt, előbbi fáradtság, a kongói válogatott középpályása adminisztrációs okok miatt. Ezzel is azt szeretnénk elérni, hogy a csapat visszataláljon a bajnokság elején mutatott szintjéhez, ehhez azonban fitt játékosokra van most szükségünk” – mondta a szakember.

„Három nap szünetet adtam azoknak a játékosoknak a felkészülésünkben, akik nem voltak hivatalosak különböző válogatott keretekhez – adott betekintést az elmúlt szűk két hét történéseibe Bjelica. – Technikai, pszichés, valamint taktikai téren is volt mit átvennünk, aztán az automatizmusok minél mélyebb elsajátításában igyekeztünk előre lépni. Láttam játékosaimon az igyekezetet, és bízom benne, hogy az előttünk álló ötmérkőzéses ciklusban ennek eredménye is lesz. Minden meccsen a győzelemre törekszünk, mostani ellenfelünk, a Lokomotiva olyan helyzetben van, mint az Istra, tehát az előző idényhez képest fejlődött. A bajnoki címért ezúttal is négy-öt csapat verseng majd, ezért minden három pont roppant fontos.”

Írhatnánk, hogy két középcsapat csap össze a zágrábi belvárosban, hiszen az eszékiek a negyedik helyen állnak, míg a „Lokosi” jelen pillanatban a hatodik. Nenad Bjelica vezetőedző szlavóniai legénységénél most lemérhetik, mennyire jött jól számukra a bajnoki szünet, mivel a nemzetközi porondtól vett búcsút követően az Istrától, majd a bajnoki címvédő Dinamo Zagrebtől is egyaránt 2–0-ra kaptak ki az idény 6., valamint 7. fordulójában.

A klubhonlap információi szerint az eszékiek magyar játékosa, Kleinheisler László nem tart a csapattal, fáradtság miatt (a válogatott három selejtezőjét 52 perc híján végigjátszotta) pihenőt kapott.

„Jók voltunk technikailag és taktikailag is, de fejben nem – magyarázta a legutóbbi két vereséget a vezetőedző a klub honlapján. – Adtam három nap szabadságot a fiúknak, hogy kicsit eltávolodjanak a futballtól. Tovább dolgoztunk az automatizmusokon, és látom, hogy sokkal frissebb a csapatom, biztos vagyok benne, hogy jobb eredményeink lesznek a következő ötmeccses etapban, ami az újabb válogatott meccsek miatti szünetig tart. Vissza kell találnunk a helyes útra, újra meg kell találnunk a győzelem képletét.”


Kleinheisler László a válogatott mérkőzések után extra pihenőt kapott eszéki edzőjétől (Fotó: Török Attila)


NEM A LEGJOBB PASSZBAN, két vesztes meccs után várja a negyedik helyen álló NK Osijek a horvát bajnokság nyolcadik fordulóját, amelyben a pillanatnyilag hatodik Lokomotiva Zagreb vár rá a fővárosban. Nenad Bjelica vezetőedző három extra szabadnapot adott játékosainak, hogy „kissé szellőztessék ki a fejüket” a vereségek és – akit érintett – a válogatott mérkőzések után, az edzéseken pedig a frissítésre helyezte a hangsúlyt.

Kleinheisler László nélkül az Eszék. Nenad Bjelica eszéki vezetőedző szerint a Lokomotiva otthonában kell visszatérniük a helyes útra.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat!

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek