Utánpótlás: Rekordrészvétellel zárult az 5. Budapest Youth Cup

B. Z.B. Z.
2026.06.04. 20:32
null
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés és kiemelkedő szakmai színvonal jellemezte a május végén megrendezett 5. Budapest Youth Cup korosztályos labdarúgótornát, amely mára a közép-európai utánpótlásfutball egyik meghatározó eseményévé nőtte ki magát.

 

Az újpesti Tábor utcában rendezett tornán ezúttal 96 csapat vett részt 13 országból, három korosztályban (U8, U9, U10), ami jól mutatja a rendezvény folyamatos fejlődését és nemzetközi elismertségét. A mezőny összetétele önmagában is rangot adott a tornának: többek között olyan neves klubok utánpótláscsapatai érkeztek a magyar fővárosba, mint a Fiorentina, az Internazionale, a Genk, a Dinamo Zagreb, az Admira Wacker, a Monza, a Como vagy a Lokomotiva Zagreb. Külön említést érdemel, hogy valamennyi magyarországi akadémia és tehetségközpont képviseltette magát, így a hazai fiatalok közvetlenül mérhették össze tudásukat a nemzetközi élmezőnnyel.

 

A legfiatalabb, U8-as korosztályban a horvát Dinamo Zagreb bizonyult a legerősebbnek, megelőzve a svéd IF Brommapojkarna együttesét, míg a dobogó harmadik fokára az olasz Monza állhatott fel.

Az U9-esek versenyében a Fiorentina diadalmaskodott, a második helyen a Dinamo Zagreb végzett, míg a bronzérmet a Lazio szerezte meg. 
Az U10-es korosztály különösen figyelemre méltó magyar sikereket hozott: a tornagyőztes Monza mögött az Újpest végzett a második helyen, míg a harmadik pozíciót az MTK Budapest szerezte meg. A két magyar klub olyan erős külföldi ellenfeleket előzött meg, mint a Genk, a Lazio vagy a Lokomotiva Zagreb.

A torna során nemcsak a csapatok teljesítményét díjazták, hanem a legkiemelkedőbb egyéni produkciókat is elismerték. A nemzetközi szakmai stáb és az edzők értékelése alapján korosztályonként összeállították a Budapest Youth Cup álomcsapatait. Az U8-asoknál a magyar gyerekek közül az MTK Budapest kapusa, Vrabecz Máté és a Főnix Gold játékosa, Martinovics Márk került be a torna 4+1-es álomcsapatába. Az U9-eseknél a 6+1 fős álomcsapat tagja lett Hibó Nimród (Újpest), Nagy Zalán (MTK) és Zelei Márton (III. Kerületi TVE). Az U10-eseknél négy magyart is beválasztottak: Montvai Kende (Újpest), Kis-Máté Norman (MTK), Szegedi Botond (Vasas Kubala Akadémia) és Nagy Levente (Illés Akadémia).

 

A torna után Nagy Sándor főszervező lapunknak így fogalmazott:

„Különösen jó érzés számunkra, hogy rengeteg pozitív visszajelzést és köszönetet kapunk a részt vevő csapatoktól és szülőktől a torna magas színvonalú szervezése miatt. Sokan hangsúlyozták, hogy óriási segítséget jelent a magyar kluboknak és családoknak, hogy idehaza is elérhető egy ilyen nívós nemzetközi torna, hiszen így nem kell külföldre utazniuk és több ezer eurós költséget vállalniuk ahhoz, hogy a gyerekek erős nemzetközi mezőnyben szerepelhessenek. Hiszek abban, hogy Magyarországon minél több hasonló színvonalú nemzetközi eseményt kell rendezni. Ez nemcsak a fiatal sportolók fejlődése miatt fontos, hanem azért is, mert így lehet hosszú távon fenntarthatóvá tenni a versenysportoló gyerekek magas szintű versenyeztetését a magyar családok és egyesületek számára is. Emellett ezek a tornák az országimázs szempontjából és nemzetgazdasági oldalról is rendkívül értékesek, hiszen ezernél is több külföldi család tölt el egy hosszú hétvégét Budapesten.”

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: célegyenesben az U18-as fiúválogatott Eb-felkészülése

Utánpótlássport
1 órája

Kézi: negyeddöntőbe jutott az U20-as férfi Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
19 órája

Asztalitenisz: az ifi lányok a 9., a fiúk a 11. helyen zártak az Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: nagyarányú vereség az U20-as férfi Eb középdöntőjében

Utánpótlássport
2026.07.13. 20:44

Cselgáncs: két magyar érem a paksi junior Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2026.07.13. 14:14

A jövő sztárjai: Cziczlavicz Dávid és Toronyai Miklós

Utánpótlássport
2026.07.13. 09:00

Kosárlabda: kikapott Bulgáriától az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.07.12. 21:27

Birkózás: Varga és Szilágyi is ötödik lett az U20-as Eb zárásaként

Utánpótlássport
2026.07.12. 20:48
Ezek is érdekelhetik