Futsal Eb: négygólos győzelemmel kezdett a címvédő

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2026.01.24. 16:37
null
Portugál siker született a magyarok csoportjában (Fotó: Getty Images)
A címvédő portugál válogatott hátrányba került ugyan az olaszok ellen, végül azonban simán, 6–2-re nyert a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokság szombati rangadóján.

A magyar válogatott két leendő ellenfele, a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Portugália és a szintén kétszeres Eb-győztes Olaszország összecsapásával kezdődtek meg a D-csoport küzdelmei. Az olaszok másfél perc elteltével vezetést szereztek, utána azonban jobbára csak védekeztek, amelynek hatékonyságát egy ideig sikerült a nagypályás futballban megszokott magas szinten tartaniuk, a portugáloknak azonban a 16. percben mégis sikerült egyenlíteniük.

Fordulás után aztán a címvédő állva hagyta ellenfelét, egy percen belül kétszer is betalált, sőt a 26. percben már hárommal vezetett. A játékrész közepén végképp padlóra küldhette volna az olaszokat, de nem használta ki a kétperces emberelőnyt, amely után nem sokkal az ellenfél szépített. Az utolsó két percben az olasz válogatott újra emberhátrányba került, a portugál csapat pedig ekkor már nem hibázott, végül az utolsó percben egy üres kapus góllal beállította a 6–2-es végeredményt.

A tizenhat csapatos kontinenstorna négy csoportjából az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, továbbá – ha szükséges – a gólkülönbség, majd a több szerzett gól.

A magyar válogatott első meccsét 17.30-kor kezdi a lengyelek ellen. A találkozót az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG
Csoportkör, 1. forduló, D-csoport
Portugália–Olaszország 6–2 (1–1)
KÉSŐBB
17.30: Magyarország–Lengyelország (Tv: M4 Sport, Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Futsal: Sergio Mullor szövetségi edző még nem álmodik a világbajnokságról

Minden más foci
2026.10.30. 13:45

Bravúros pontszerzése ellenére búcsúzik a futsal BL-től az Újpest

Bajnokok Ligája
2026.10.28. 21:18

Futsal BL: vereséggel kezdte a csoportkört az Újpest

Bajnokok Ligája
2026.10.27. 15:27

Nyert a Veszprém, és visszavette a vezetést a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 22:44

Megszerezte első pontját a Kincsem Lovaspark Futsal az élvonalban

Labdarúgó NB I
2026.10.22. 21:24

A magyar futsalválogatott az örményeket is legyőzte

Magyar válogatott
2026.10.20. 19:06

Csoportgyőztesként jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.10.10. 19:23

Tíz gólt lőtt a DEAC; csak ikszelt a Nyíregyháza a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 22:52