Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2026.01.13. 23:30

 

Varga Barmabás személyében olyan labdarúgó igazolt külföldre, akinek a fejjátéka több mint kiváló, a régi nagyokéhoz hasonlatos. Ha pusztán a Ferencvárosban játszókat nézzük, az első helyre az Aranycsapat jobbösszekötője, Kocsis Sándor kívánkozik, Albert Flórián megkérdőjelezhetetlen, s ugyan Varga Zoltánról először zseniális rúgótechnikája ugrik be, a szőke 8-asnak bizony rúgói is voltak, remekül (és magasra) ugrott fejelésnél. Nyilasi Tibor jó néhány gólt szerzett fejjel, ám a nála jóval alacsonyabb Szokolai László is megtette ezt, a rövid sarokra berobbanásból fejelt góljai élményszámba mentek. Dzurják Csöpi jókor érkezett, Fischer Pál nagyon jó érzékkel, kiválóan fejelt, akárcsak Szabó Ferenc. Ha kitágítjuk a kört más egyesületekre, az elmúlt ötven év legjobban fejelői közül Dajka Lászlót nem szabad kihagyni, ahogyan a salgótarjáni, később vasasos Kovács Istvánt sem, az újpesti Kiss Sándornak is jól ment. Kozma Mihály, Boda Imre – aki az 1988–1989-es idényben szintén görög együttesben, a Voloszban szerepelt, és lett gólkirály 20 találattal –, Tatár György, Plotár Gyula is megemlítendő, a sort két Vasas-klasszissal, Mészöly Kálmánnal és Farkas Jánossal zárnám.

Varga Barnabás Athénba igazolása több szempontból sem mindennapi történet. Egyfelől a csatár az osztrák alsóbb osztályból lépett a honi élvonalba, ahonnan végül 31 évesen (!) került az AEK-ba. Másrészt – mondjuk úgy – észrevétlen maradt, az ügylethez kellett egy olyan menedzser, mint Paunoch Péter, aki – ha lehet ezt mondani – felfedezte, visszahozta Magyarországra, és a magyar futball legjobb együtteséhez, a Ferencvároshoz egyengette az útját. A menedzser egyébként blogot vezet, amelyben fel-felvillant kulisszatitkokat a munkájával kapcsolatban. S ha már Varga kora: a görögök elismerték, hogy kiválók a mutatói, de felvetették, miért van az, hogy 31 éves korában még mindig az NB I-ben futballozik és nem külföldön… Erre nyilván nem lehetett azt mondani, hogy 21 éves koráig az Eberau (Monyorókerék) mezében 57 mérkőzésen 35 gólt szerzett…

Paunoch 2017-ben ismerte meg a támadót, akkor éppen Mattersburg II-ben tengette az életét. Illetve ez így nem pontos, mert Varga Barnabásról tudni kell, mindig kereste a lehetőséget, hogy játsszon. Részt vett a hazai utánpótlásképzésben, előbb a Haladásban, majd az Illés Akadémián pallérozódott. Felvetődik, miért nem Magyarországon folytatta? Nos, a csatárt fizikailag nem tartották erősnek, nem volt magas növésű sem, a határ másik oldalára járt át futballozni, lakhelyétől, Szentpéterfától nem messze. Ott motoszkál az emberben, miért nem akadt meg rajta a szeme egyetlen edzőnek sem? Nos, ez nem feltétlenül a szakemberek hibája, annak ellenére sem, hogy az utánpótlásképzéssel kapcsolatban rendre elhangzik, nem az aktuális együttesekben elért eredmény a fontos, hanem a felnőttfutballra készít fel. Mert azért az utánpótláscsapatok is nyerni szeretnének, s nem zárható ki, hogy Vargánál jobb testi felépítésű gyereket állítottak a csatársorba. Így került Szombathelyről 15 évesen az osztrák ötödosztályba, de ami fontos az esetében, hogy már a felnőttek közé. Az Eberauból jutott a mattersburgi fakóba, egy osztállyal feljebb. Mielőtt mosolyognánk a Mattersburg együttesén, ne feledjük, a Bayern Münchennel 2001-ben Bajnokok Ligája-győztes csatár, a 33-szoros német válogatott, Carsten Jancker 2007 és 2009 között rúgta a labdát a nagymartoni együttesben, s Hannich Péter, Waltner Róbert vagy Csizmadia Csaba személyében magyar válogatottak is vezettek le ott.

Azt viszont nem lehet mondani, hogy Mattersburgban az élvonalban szereplő „egyben” jól ment neki. Olyannyira nem, hogy visszakerült a kettőbe, és 57/51-es meccs/gól átlagot produkált. Mégsem az élvonal következett, hanem 2019-ben a másodosztályú Lafnitz. Varga és menedzsere ekkor már rövid ideje ismerte egymást, Paunoch szerint többre hivatott volt a sógorok második vonalánál, ezért próbált Magyarország felé orientálódni. Más kérdés, hogy Tamási Zsolt – akinek neve leginkább a Győr és az MTK utánpótlásával kapcsolatban ismerős – az NB II-es Gyirmótra vitte (ha másért nem, ezért a szerepvállalásáért mindenképpen dicséret illeti a szakembert, mert rajta kívül nemigen kapkodtak a támadóért). Az NB II-es Gyirmótban első idényében 24 bajnokin szerzett 12 góllal járult a csapat játékához, amely másodikként feljutott az élvonalba. Igaz, a csapat átszállót váltott, mert a 2021–2022-es idényben visszakerült a másodosztályba, de nem Varga teljesítménye hibádzott az NB I-ben maradáshoz, mert 23 mérkőzésén 13 gólt szerzett. Nyilvánvalóvá vált, neki a legjobbak között a helye! Hogy így is alakuljon, az viszont menedzseri feladat volt: noha a szerződésében volt egy kivásárlási ár, a Gyirmót nem akarta elengedni (a klub szempontjából érthető okból), de Paunoch érvényre juttatta a kontraktusban foglaltakat.

Paks következett, 28 éves korára lett stabil NB I-es játékos. Oda a 2022 nyarán 31 találattal gólkirály, a dél-koreai Ulszanhoz igazoló Ádám Martin utódjaként igazolt, nem lehet azt mondani, hogy megremegett a lába: már a nyitó körben gólt lőtt a Fehérvárnak… Összesen 31 bajnokin 26 gól jött össze, s ezzel a gólkirályi cím is. Még paksi színekben 2023-ban Bulgária ellen mutatkozott be a legjobbak között, eddig 28-szor lépett pályára a nemzeti együttesben, nagy részét már a Ferencváros labdarúgójaként. Az Üllői úton eltöltött két és fél éves időszaka nyitott könyv (113 tétmérkőzés, 70 gól).

Varga Barnabás későn érő típus, aki úgymond radar alatt repült, amin azt értem, hogy nem tűnt fel senkinek sem – na jó, keveseknek… – a tehetsége. Felvetődik persze, miért nem szúrták ki, mint ahogyan például Nikitscher Tamást és Lukács Dánielt sem. Vargához hasonlóan egyikük sem volt utánpótlás-válogatott, a felnőttek között mégis bekerültek a nemzeti tizenegybe. A 9-szeres válogatott, jelenleg a Rio Avéban játszó 26 éves középpályás 24 évesen, a Puskás Akadémia 29 éves, ötszörös válogatott csatára 28 esztendősen. Marco Rossi éles szemét dicséri, hogy beállításukkal merte vállalni a kockázatot. S tegyünk némi kitérőt: ha már szóba hoztuk, sem Varga, sem Nikitscher, sem Lukács nem játszott a legjobbak között utánpótlásszinten, ide kívánkozik, hogy Paunoch Varga mellett menedzsere Ötvös Bencének és Szalai Gábornak, akikben az a közös, hogy fiatalabb korukban őket sem vették számításba, ám jelenleg Ötvös háromszoros válogatott és Szalai is bemutatkozott már a csapatban. Ám azt róluk sem lehet elmondani, hogy tinédzserkorban rúgták volna be az ajtót…

Az is megér egy gondolatot, vajon Varga miért most állt légiósnak. Nyilván ebben az eredmények is közrejátszhattak. Ugyan az írek ellen ritkán látható nagy gólt lőtt a 3–2-re elbukott vb-selejtezőben, a kudarc megviselte. Gondolhatta úgy, a következő vb-kvalifikációra kiöregszik. S ugyan Fradival remekelt, érezhette úgy, némiképpen megrekedt. Motivációja a külföldre igazolásra felerősödött, s már az sem tarthatta itthon, hogy a zöld-fehérek minden valószínűség szerint részt vesznek az Európa-liga kieséses szakaszában. Fontos kiemelni, szakmai szempontból nem ment a Közel-Keletre, valamint kiesés ellen harcoló együtteshez, amelyben stílusa nemigen érvényesülhet. Más kérdés, hogy egy 31 éves futballistában üzleti szempontból nincsen perspektíva, ezért tűnhet az érte adott összeg az értékénél alacsonyabbnak.

Befejezésül még valami. A három és fél éves szerződés a görög AEK Athén részéről bizalomra vall, magyarán, ha a csatár hozza a formáját, számítanak rá. Noha Esterházy Márton 28 évesen igazolt a görög klubba, karrierje új lendületet vett a válogatottban is.

Varga Barnabás előtt is ott a lehetőség: egyáltalán nem kell lemondania a következő vb-selejtezőről!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás jól érezte magát a pályán az első AEK-meccsén

Légiósok
14 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 23:58

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.01.11. 23:07

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Fehér rózsa, lila Dózsa – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 23:47

Varga Barnabás az AEK tulajdonosáról: Szenvedélyes, mindenképp engem akart

Légiósok
2026.01.10. 10:52

Nagymenő nagyfőnökök – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.01.09. 22:38

Paunoch Péter: Nemcsak egy csatárt szerettek volna igazolni, Varga Barnabást akarták szerződtetni

Légiósok
2026.01.08. 20:29
Ezek is érdekelhetik