Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

– Milyen az élet Groznijban?
– Egyelőre élvezem – válaszolta lapunknak Máté Csaba, a Ferencváros korábbi segéd- és vezetőedzője, aki augusztus eleje óta Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző segítőjeként dolgozik az orosz élvonalban jelenleg a tizedik helyen álló, négy forduló óta veretlen Ahmat Groznijnál. – Az eleje rendkívül intenzív időszak volt, megismerni a helyi szokásokat, ételeket, adott problémával kihez kell fordulni. Egymást követték a mérkőzések, nem volt idő unatkozni.

– Maga a város szép?
– Az elmúlt időszakban sokat fejlődött. A csecsen háborúban szinte az összes épület odaveszett, ma már sorra épülnek a felhőkarcolók. Mi magunk is egy harminckét emeletes épületben lakunk.

– Ezek szerint szállodában lakik?
– Igen. És ahogy érzékelem, alighanem így is marad még jó ideig. Errefelé ez így szokás: a csapat központja egyben ez a szálloda. A játékosok közül is sokan ott laknak – főleg a légiósok és az egyedülállók –, a stábtagok zöme ugyancsak a szálloda vendége. Ott vannak a közös étkezések, edzések előtt ott találkozik a csapat és indul a tréningre, a meccs előtti éjszaka pedig mindenkinek kötelező bent aludnia. Itt ez a gyakorlat, több klub is követi.

– Sztanyiszlav Csercseszovval mindig is jól megértette magát, de a többiekkel hogyan kommunikál?
– Annak idején tanultam oroszt, fokozatosan jönnek vissza a régi emlékek. A cirill betűket el tudom olvasni, nyitott füllel járok, egyre több mindent megértek. És vannak régi ismerősök is, az egykori ferencvárosi stábból az erőnléti edző és az orvos is itt van velünk. Egyébként Sztanyiszlav Csercseszov oroszul beszél a játékosokkal, de az öltözőben van egy-egy angol és spanyol tolmács is, aki köré odagyűlnek néhányan, és hallgatják a szinkrontolmácsolást. Időnként zűrzavar van az öltözőben. A csecsenek egymás között pedig egészen más nyelven kommunikálnak, őket még az oroszul beszélők sem értik meg.

– Mi a legfurcsább eddig a kint tapasztaltakból?
– A sok utazás. Az idegenbeli mérkőzéseknél az időeltolódást is bele kell számolni. A tizenöt ellenfél közül tizenkettőhöz repülővel kell utaznunk. Legutóbb Rosztovban játszottunk, ám miután a helyi repülőtér az ukrán határhoz való közelsége miatt nem biztonságos, szóltak, hogy vonattal megyünk. Magamban még örültem is, milyen jó, legalább fel lehet majd állni, sétálgatni… Aztán amikor kérdeztem, mikor megyünk, már gyanús volt. Este nyolckor indultunk Rosztovba, másnap reggel kilenckor értünk oda. Azt hiszem, hálókocsiban előzőleg tizennyolc éves koromban aludtam, amikor a sulival Bulgáriába mentünk. De ahogy nézem, a helyiek megszokták a sok utazást, zokszó nélkül mennek, felülnek a repülőre vagy éppen a vonatra. Én meg odahaza sírtam, ha éppen Kisvárdára kellett idegenbe menni.

– És mi a legnagyobb pozitívum?
– Az oroszok szeretik a labdarúgást. A futball és a jégkorong népszerűsége vetekszik egymással. Rengeteg a sportműsor a televízióban, meccsek előtt és után is hosszasan elemzik a történteket, a lassítások, visszajátszások is rendkívül profin vannak megoldva. Mondjuk az kicsit furcsa volt elsőre, hogy a kamerával még az öltözőbe is bemennek a lefújás után. Az edző még javában mondja a magáét, az operatőr már ott forgolódik a kamerájával. De furcsa volt azt is látni, hogy amíg nálunk az edzők mennek a játékvezetőkhöz kezet fogni, Oroszországban ez fordítva van. A bírók lépnek oda a két kispadhoz, és köszöntik a vezetőedzőket. A VAR-rendszer használatánál pedig már a stadion hangszóróit is használják, a játékvezető megmagyarázza egy-egy döntésének hátterét.

– Milyen a bajnokság irama, színvonala?
– Csak jót tudok mondani. Intenzívek a mérkőzések, sok a gyors futballista, valamint az egy az egy elleni párharc. A keretben legfeljebb tizenhárom légiós szerepelhet, de korlátozás a pályán egyelőre nincs. Tervezik, hogy jövőre lesz, és előtérbe helyezik az orosz játékosokat. Pedig így is sok a hazai futballista, a jelenlegi orosz válogatottból mindössze négyen szerepelnek külföldön, az összes többi odahaza. Néhány klubnak azonban nem jelent gondot húsz-huszonöt millió eurós légióst igazolni, a Zenit keretének összértéke például kétszázmillió euró. Nekünk is van orosz, tunéziai, angolai és kazah válogatottunk.

–  Milyen a fiatalok aránya a csapatokban?
– Nekünk jelenleg nincs második csapatunk, így a fiatalok versenyeztetése körülményesebb. Viszont a kupamérkőzéseket arra használják fel a klubok, hogy a kevesebb játéklehetőséghez jutó labdarúgókat, a fiatalokat is tűzben tartsák. A kupasorozat itt teljesen más rendszerű, csoportokra osztják az élvonalbeli együtteseket, és hogy pótolják az elmaradó nemzetközi kupamérkőzéseket, legtöbbször hét közben is van meccsünk. Szerencsére eddig jól megy az együttesnek, amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban. A csapat az elmúlt idényben osztályozóval maradt bent, ezt most mindenképpen szeretnénk elkerülni.

– Sztanyiszlav Csercseszov valóban akkora sztár Oroszországban?
– Elképesztő őrület veszi körül. Bárhova megyünk, körülállják, nem győzi osztani az autogramot. Állítólag még olyan is volt, hogy korábban egy drukker a lába elé borult és a cipőjét csókolgatta.

– A következő fordulóban a Lokomotiv Moszkvát fogadják, amelyben a korábbi ferencvárosi védő, Cristian Ramírez is futballozik. Jó lesz újra találkozni?
– Rajta kívül Marquinhos és Eldar Civic is a ligában játszik, jó lesz velük összefutni. De az élet tényleg kifürkészhetetlen. Cristian Ramírez Gödön lakik, én pedig Dunakeszin, most viszont Groznijban találkozunk ellenfélként. Mennyi volt erre az esély?