Az Arab Emírségekben kapott munkát Vad II István

R. D. P.R. D. P.
2025.08.29. 11:46
null
Vad II István új országban próbálja ki magát (Fotó: Török Attila)
A 2024–2025-ös idény végén a játékvezetéstől visszavonuló Vad II István, aki továbbra is a FIFA videóbírói keretéhez tartozik, már az Arab Emírségek élvonalbeli bajnokságában dolgozik teljes állásban videóbíróként – számolt be róla a focibiro.hu.

Az első néhány fordulóban még az NB I-ben kapott feladatokat, a múlt hétvégén azonban már az arab emírségekbeli élvonalban tevékenykedett, amelyben az idény végéig számítanak rá főállású VAR-szakemberként.

„Bognár Tamással korábban több alkalommal is dolgoztunk a szaúdi ligában, ahová jó hírét vihettük a magyar játékvezetésnek. Ezen a kapcsolaton keresztül érkezett a felkérés az Arab Emírségekből. Nemcsak videóbíróként számítanak rám, hanem a helyi játékvezetők képzésében is közreműködöm – akár a pályán, akár a VAR-buszban – nyilatkozta Vad II István, aki pályafutása során 306 NB I-es mérkőzést vezetett. – Sportmenedzseri tanulmányokat is folytattam Magyarországon és az UEFA-nál Lausanne-ban, így szakmailag is nagy lehetőségnek és kihívásnak érzem ezt a megbízást. A hazai VAR-képzés színvonala lehetővé tette, hogy nemzetközi szinten is helyt tudjunk állni, ezért köszönettel tartozom az MLSZ játékvezetői bizottságának.”

Vad II számára nem ismeretlen a közel-keleti futballközeg, hiszen korábban már dolgozott Szaúd-Arábiában, Katarban és Kuvaitban is. Mint elmondta, a VAR-rendszer körülményei nagyon hasonlók az otthon megszokotthoz, ami megkönnyíti a munkáját. Az arab emírségekbeli játékvezetői bizottságot a 2014-es világbajnokságon is bíráskodó chilei Carlos Astroza vezeti, a stábot pedig brazil és mexikói videóbírók egészítik ki. Vad II azonban az első európai szakember, aki nem csupán néhány mérkőzésre érkezik, hanem egy teljes idényen át segíti tapasztalatával a helyi játékvezetést.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16