A Sporting elnöke szerint egyelőre nem érkezett ajánlat Gyökeresért

2025.06.12. 11:17
null
Viktor Gyökeres (Fotó: Getty Images)
Frederico Varandas, a portugál bajnok Sporting CP elnöke jelezte, hogy egyetlen hivatalos ajánlat sem érkezett a csapat svéd labdarúgójáért, Viktor Gyökeresért.

Az előző idényben 54 gólos, magyar felmenőkkel rendelkező támadó szerződése még három évig érvényes és 100 millió eurós (40 milliárd forint) kivásárlási záradékot is tartalmaz. Az elnök elmondta, nem áll szándékában a 27 éves csatárért a záradék teljes összegét elkérni, ugyanakkor tagadta, hogy szóbeli egyezség született volna, és a játékos már 70 millió euróért távozhat a nyári átigazolási időszakban.

„Garantálhatom, hogy Viktor Gyökeres ennyi pénzért nem eladó – mondta Frederico Varandas portugál újságíróknak szerdán. – Sőt, a Sporting még egyetlen ajánlatot sem kapott a játékosért, sem ma, sem az előző idényben. A záradék összegéről pedig csak annyit, hogy biztosítottam a játékos menedzserét, miszerint a teljes kivásárlási árat nem fogjuk elkérni, mert nem tudhatjuk, hogyan alakul a játékos pályafutása mondjuk egy év múlva. Lehet, hogy negyven, hatvan vagy nyolcvan millió euró lesz, de garantáltan nem száz.”

Kijelentésével Varandas cáfolta a sajtóhíreket, melyek szerint a Manchester United és az Arsenal is ajánlatot tett volna a svéd támadóért, aki 2023 júliusában szerződött a portugál csapathoz a Coventry Citytől, és két idény alatt 102 mérkőzésen 97 gólt szerzett, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a klub tavaly és idén is bajnoki címet nyert.

 

Legfrissebb hírek

A svédek kapitánya a vb előtt: Nem vagyunk tökéletesek, de küzdünk egymásért

Foci vb 2026
2026.06.09. 10:40

Viktor Gyökeres teljesítményét kritizálta az angolok legendája

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 15:03

Vissza a gyökerekhez! – Viktor Gyökeres lehet a londoni főszereplő a BL-döntőn

Képes Sport
2026.05.28. 18:51

Portugál Kupa: Stopira a 112. percben eldöntötte a Sporting elleni döntőt

Minden más foci
2026.05.24. 21:30

Magyar származását emelte ki Gyökeres az Arsenal BL-sikere után

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 17:22

A Real Madrid hetedszer nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2026.05.03. 22:00

Puskás–Suzuki-kupa: hatodik lett a Sportingtól vereséget szenvedő Honvéd

Minden más foci
2026.05.03. 18:13

Puskás–Suzuki-kupa: döntetlen a Puskás Akadémia–Sporting meccsen is, döntős a Real Madrid

Minden más foci
2026.05.02. 19:10
Ezek is érdekelhetik