PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–JUVENTUS 0–2 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Rúsz
Honvéd: Liciczay – Ujváry, Horváth, Russnák, Milicz – Kecskés, Balázs, Schön, Rankó – Tasi, Kis. Vezetőedző: Bogdánfi Márton
A kispadon: Czinki, Miták, Kovács, Somogyi, Meskó, Petrók, Kobela, Nyers, Joó
Juventus: Huli – De Brul, Tiozzo Pagio, Badarau, Gielen, Repciuc, Barido, Amadio, Cancila, Borasio, Bracco. Vezetőedző: Matteo Cioffi
A kispadon: Nava, Gecaj, Ceppi, Durmisi, Savonnier, Specker, Malfatti, Samb, Sibona
Gólszerző: Borasio (34.), Amadio (40. – 11-esből)
ÖSSZEFOGLALÓ
HÉTFŐN FELCSÚTON a helyosztókkal zárult a felcsúti U17-es nemzetközi torna, a 17. Puskás–Suzuki-kupa. Az első meccsen a házigazda Puskás Akadémia csapata lépett pályára, amely a hetedik helyért mérkőzött meg a Genkkel. A belgák a 18. percben Ali Camara 14 méteres, átemelős góljával jutottak vezetéshez, majd a második játékrész elején (a Puskás–Suzuki-kupán kétszer 30 perces mérkőzéseket rendeznek) megduplázták előnyüket, szépen végigjátszott akció végén Fady Ouazzani lőtt közelről a kapu közepébe. Két cserejátékos összjátéka révén szépítettek a felcsútiak, Kondás Levente balról beívelt szöglete után Sántha Bence fejelt a léc alá. Aztán a gólszerzőre különös kihívás várt, amikor a kapus Balogh Bencét az 57. percben kiállították, és mivel nem volt több cserelehetősége a Puskás Akadémiának, a magas védő állt be a kapuba – a hosszabbításban tehetetlen volt, amikor egy védő elcsúszása miatt Yari Vanderhallen egyedül vezette rá a labdát, és a jobb alsó sarokba lőtt, így nyert 3–1-re a Genk.
„Jó mérkőzést játszottunk, főleg az első félidő második és a második félidő első felében, amikor a srácok ráébredtek, hogy tudnak futballozni – értékelt lapunknak Kiss Márton, a felcsútiak U17-es csapatának edzője. – A többi meccsünkhöz hasonlóan ez is apróságokon dőlt el, de mindent megtettek a fiatalok, és a pályafutásuknak ez a torna fontos állomása lesz. Terhet nem raktunk a torna előtt a gyerekekre, tudtuk, a mezőny nagyon erős, mindannyiunknak jó tapasztalat volt ez az öt nap.”
A címvédő és rekordgyőztes Real Madrid a Sporting 2–0-s legyőzésével megszerezte az ötödik helyet, míg a bronzmeccset remek csatában megnyerte a torna újonca, a Slavia Praha, amely a második félidőben fordított a Panathainaikosz ellen.
A döntőre a hideg, esős idő ellenére is fantasztikus hangulatot varázsoltak a kispesti szurkolók a Pancho Arénában, ahol ott volt Marco Rossi is, aki, ugye, a Honvédhoz és az olasz futballhoz is ezer szállal kötődik. A kispesti szurkolók hosszasan éltették a magyar válogatott szövetségi kapitányát.
A pályán az első félidő a Juventusé volt, több nagy helyzetet is kidolgoztak a torinóiak, a legnagyobbat Lorenzo Cancila hagyta ki, akinek a közeli lövését bravúrral védte Liziczay Zsombor.
A második félidő első tíz percében aztán egymást érték az események. Előbb Liziczay Zsombor a Juventus szögletét követően kontratámadást próbált kezdeményezni, csakhogy Benit Borasióhoz jutott a kidobott labda, amelyet az olasz játékos a középkör széléről, ballal egyből az üresen maradt kapuba ívelt! Három perccel később tizenegyeshez jutott a Honvéd, de a csereként beálló Nyers Ádám jobbra tartó labdáját védte Raffaele Huli. Majd újabb három perc múlva Milicz Péter kezezése miatt a Juve jutott büntetőhöz, azt pedig nem hibázta el Alex Amadio, jobbal a kapu bal oldalába lőtt. Nyert, és először lett aranyérmes a PSK-n a másodszor szereplő Juventus, de a Honvéd teljesítménye is minden dicséretet megérdemel.
„Az első félidő a Juventusé volt, a szünet után azonban megtaláltuk a játékunkat. Sajnos lélektanilag rosszkor kaptuk a gólt, éppen akkor játszottunk a legjobban, aztán újabb csapás volt a kihagyott büntető. Majd amikor ők berúgták a sajátjukat, megpecsételődött a sorsunk. De le a kalappal a csapat teljesítménye előtt, büszke vagyok a srácokra" – értékelt Bogdánfi Márton, a Honvéd edzője.
A díjakat és érmeket Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója, Mészáros Lőrinc, a PFLA kuratóriumi elnöke, Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár adta át.
PERCRŐL PERCRE