Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

T. Z.T. Z.
2025.05.16. 10:46
null
Gianni Infantino a FIFA kongresszusán (Fotó: Getty Images)
Paraguay fővárosában, Asunciónban rendezték meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) éves kongresszusát, ami botrányba fulladt, a megjelent európai küldöttek közül sokan elhagyták a tanácskozás helyszínét. Az ok: Gianni Infantino FIFA-elnök többórás késéssel érkezett meg a saját maga által szervezett eseményre.

Az igazi dráma akkor bontakozott ki, amikor az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, a szlovén Aleksander Ceferin és számos más európai delegált elhagyta a kongresszus helyszínét, ahol órák óta várták Gianni Infantino érkezését – írta meg a Magyar Nemzet.

A kivonulás igencsak látványosra sikeredett, mivel Ceferin mellett tiltakozása jeléül elhagyta a termet az Angliából, Belgiumból, Németországból, Magyarországról, Ciprusról, Montenegróból és Romániából érkezett delegált, köztük Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke is.

Infantino a kongresszus kezdetekor bocsánatot kért a késésért, amelyet azzal magyarázott, hogy Dohában volt fontos találkozója a 2034-es világbajnokságot rendező Szaúd-Arábia képviselőivel, valamint Donald Trump amerikai elnökkel. A FIFA vezére azt mondta, ezek a találkozók sorsdöntőek voltak a világfutball szempontjából. A svájci sportvezető Dohából Nigéria érintésével repült Paraguayba, ám gépe még az Atlanti-óceán felett járt, amikor a kongresszusnak már el kellett volna kezdődnie. Az ülés az eredetileg kiírtnál 2 óra 17 perccel később kezdődött, majd másfél órával később, az első szünetről az UEFA képviselői – így Csányi Sándor és többek között Aleksander Ceferin – már nem tértek vissza.

„A FIFA-elnök késése kiábrándító – fogalmazta meg véleményét a történtekről Lise Klaveness, a Norvég Labdarúgó-szövetség elnöke. – Az éves kongresszus a legfontosabb eseménye ennek a szervezetnek. A helyzet aggasztó. 210 tagszövetség utazott a világ minden tájáról, hogy részt vegyen ezen a paraguayi kongresszuson, professzionális vezetésre és párbeszédre számítva a legmagasabb szinten.”

A történtek után az UEFA hivatalos állásfoglalást adott ki, amelyben azt írták: a tanácskozás menetrendjének utolsó pillanatban történő megváltoztatása, látszólag magánpolitikai érdekek kielégítése miatt, nem tesz jól a futballnak, és emiatt úgy tűnhet, hogy Infantino a játék érdekeit csak a második helyre teszi. Mint fogalmaztak, mindannyian a futball szolgálatában állnak, és az UEFA FIFA Tanácsának tagjai úgy érezték, ezúttal hangsúlyozni kell, hogy a játék az első.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük az MLSZ-t, ahonnan szombaton az alábbi tájékoztatást kaptuk: „A FIFA-közgyűlésen az ismert okokból történt késleltetett kezdés miatt az UEFA elnöke, valamint a FIFA Tanács európai tagjai, köztük Csányi Sándor a közgyűlés alatt távoztak a helyszínről. A Magyar Labdarúgó-szövetséget képviselő delegált, mivel a tervezett utazási programja ezt lehetővé tette, végig jelen volt a közgyűlésen és részt vett a szavazásokban.”

 

Legfrissebb hírek

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
10 órája

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
10 órája

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
11 órája

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

A németek szerint véget kell vetni az Infantino-érának

Minden más foci
2026.09.15. 18:40

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58