DAC: egy lépésre az európai kupaporondtól

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2025.05.21. 12:12
null
Közel az európai kupainduláshoz a Dunaszerdahely (Fotó: DAC)
A dunaszerdahelyi csapat ismét bizonyította, hogy Branislav Fodrek mester és stábja remek együttest kovácsolt össze. A csallóközi klub a rájátszás elődöntőjében hátrányból felállva 2–1-re nyert, s pénteken a Zólyombrézóval játszik a Konferencialigáért.

Sokkhatásként érte a dunaszerdahelyi szurkolókat a meccs kezdete. A Nagymihály egyből kihasználta a hazaiak megingását és megszerezte a vezetést. „Nem kezdtünk jól, kaptunk is egy elkerülhető gólt. Nehéz helyzetbe kerültünk, de felállt a csapat, s ezzel ismét megmutatta az erejét” – kezdte az értékelést a hazaiak középpályása, Tuboly Máté, aki a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy egy picit enerváltabbak voltak, főleg elöl hiányzott a frissesség. 

„Ugyan sikerült még az első félidőben egyenlítenünk, de a szünetben a stáb igyekezett minket egy kicsit felrázni, tényleg nem volt meg az a frissesség, meg az a minőség, ami meg szokott lenni. Szerintem ez teljesen normális volt, hiszen Zsolnán egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk emberhátrányban. Nagyon büszke vagyok a csapatra, már szombaton behúztunk egy kőkemény meccset, ma pedig megfordítottuk a találkozót. Akaratból, karakterből, küzdésből ma ismét jelesre vizsgáztunk“ – folytatta a magyar játékos, aki szerint a keddi találkozón esélyesként nagy volt a teher. „Ezért főleg fejben volt nagyon nehéz meccs. Mi azonban megcsináltuk és pénteken szeretnénk feltenni az i-re a pontot és kijutni az európai kupaporondra“ – zárta le gondolatait Tuboly Máté.

„Egy dolog hiányzott: a hatékonyság” – kezdte az értékelést Branislav Fodrek, a DAC mestere. A második félidőben legalább három százszázalékos helyzetet puskáztak el a sárga-kékek. – Főleg fejben voltunk fáradtak, amely érthető. Hisz tavasszal minden meccsnek komoly tétje volt. Sorra teljesítettük a legközelebbi célt, majd kitűztük a következőt, fizikailag jó állapotban van a csapat, a stábtagok, amely remek szakemberekből áll, rögtön a meccs után elkezdték a srácokkal a rehabilitációt. Ügyelünk minden apróságra, péntekre fel leszünk készülve.

Pénteken este hatkor a DAC a Zólyombrézót fogadja a Konferencialigáért. A MOL Arénába ingyenes lesz a belépés.

 

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48