Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.03.26. 23:32

És akkor Ahab kapitány odament a főárbóchoz, és kiszögezett rá egy érme csillogó spanyol aranyat, közölve, hogy azé lesz, aki elsőként pillantja meg Moby Dicket, a hatalmas fehér bálnát. Többé nem kellett motiválni a tompa agyú matrózokat, mindenki naphosszat bámulta a látóhatárt, hegyezte a szigonyát, és arról álmodozott, mire is költi majd, ha övé lesz a hatalmas díj.

Eddig nehéz volt elképzelni, mivel is veszi majd rá a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a résztvevő csapatokat – főleg az európai nagyokat –, hogy komolyan vegyék a világszövetség új versenysorozatát, a nyáron az Egyesült Államokban sorra kerülő, 32 csapatos, öt héten át elnyúló klubvilágbajnokságot, amely a végletekig agyonterhelt futballistáknak úgy hiányzott, mint hóembernek a hősugárzó. A televíziós jogdíjakért nem kapkodtak a tv-társaságok, a játékosok, a klubok és a médiumok sem hozsannáztak, és bár a FIFA „előírta” a kluboknak, hogy a legjobb csapatukkal kell pályára lépniük, ez megfoghatatlan. Azt lehetett sejteni, hogy a legtöbb klub, legalábbis a legnagyobbak, nem törik magukat ezért a trófeáért.

Minden más foci
2025.03.26. 12:40

A FIFA bejelentette, a klubvilágbajnokság győztese többet kap, mintha százszázalékos teljesítménnyel nyerne BL-t

A 32 résztvevő csapat összesen 525 millió dolláros alapon osztozik, de ehhez jön még további 475 millió a teljesítmények függvényében.

Ám most a FIFA Herman Melville regényhőséhez, Ahab kapitányhoz hasonlóan öntörvényű elnöke, Gianni Infantino elővette a spanyol aranyat, és kiszögelte a főárbócra. Bejelentette, hogy olyan díjazása lesz a klubvilágbajnokságnak, amilyet még nem látott a világ olyan tornán, amelyen hét meccset kell játszania a végső győztesnek. Az összdíjazás 525 millió dollár, a torna győztese 125 millió dollárral gazdagodhat. Ez azt jelenti, hogy a győztes több pénzt kap, mintha százszázalékos teljesítménnyel megnyerné az európai Bajnokok Ligáját (a Real Madrid az előző BL-idényben 92 millió dollárral gazdagodott).

Ezt az összeget azért már senki sem veheti félvállról a résztvevők közül, még a Real Madrid, a Manchester City vagy a PSG sem. Ezért már érdemes a nyár kellős közepén is ostorral hajtva játszatni a sztárokat a New York-i harmincöt vagy a floridai negyvenöt Celsius-fokban.

A pénz az úr, ez van, vakít az arany. Sopánkodhatunk ezen – attól még így marad.

Persze, nem minden tanulság nélküli Moby Dick története. Aki nem olvasta, annak elárulom a végét: senkit sem tett boldoggá az arany, a fehér bálna is elpusztult, és egyetlen túlélő kivételével a hajó, valamint teljes legénysége is odaveszett az óceán habjaiban.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
5 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
8 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
16 órája

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
Tegnap, 8:12

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
2025.07.09. 07:21
Ezek is érdekelhetik