Elküldték Cristiano Ronaldóék edzőjét – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.09.17. 16:42
Már nem Luís Castro Cristiano Ronaldóék vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
A szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban három forduló után egy győzelemmel és két döntetlennel hetedik helyen álló, többek között az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót is foglalkoztató Al-Naszr hivatalos felületein tudatta, hogy távozik a csapat élére tavaly nyáron kinevezett vezetőedző, Luís Castro.

Az Al-Naszr noha az Al-Ahli ellen elbukta a Szaúdi Szuperkupa döntőjét, nem kezdte rosszul (igazán jól sem) az új idényt, hiszen a bajnokságban három forduló alatt egy meccsét nyerte meg két hazai döntetlen mellett, legutóbb pedig az iraki Al-Sorta vendégeként játszott 1–1-es döntetlent az ázsiai Bajnokok Ligájában.

Noha Luís Castro irányításával 54 meccsen mérkőzésenként 2.17 pontot átlagolt az Al-Naszr, a csapat így sem tudta teljesíteni az előzetes várakozásokat, hiszen a bajnokságban az Al-Hilal mögött ezüstérmes lett, vélhetően ezért is köszönték meg a 63 éves szakember munkáját.

Sajtóhírek szerint az Al-Naszr azért is vált meg a portugál szakembertől, mert már kinézte magának a számos olasz csapatnál megfordult, legutóbb az AC Milant irányító Stefano Piolit.

Egyébként amióta Cristiano Ronaldo a csapatnál van (2023 január) Castro volt a harmadik edzője az Al-Nasznak, hiszen az ötszörös aranylabdás még Rudi Garciával kezdte meg a munkát, akinek menesztése után ideiglenesen Dinko Jelicicet nevezték ki, akit tavaly nyáron váltott a most menesztett Castro.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
2026.03.20. 14:35

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50
Ezek is érdekelhetik