Az 1964-es tokiói olimpia dél-amerikai selejtezőcsoportjában második helyen álló Peru válogatottjának legalább döntetlenre volt szüksége az éllovas argentinok ellen ahhoz, hogy biztossá tegye helyét a rájátszásban. 1964. május 24-én 53 ezren szorongtak a zsúfolásig megtelt limai stadionban, de a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy a szurkolók szerették volna: az argentinok a 60. percben megszerezték a vezetést. A hazai csapat hat perccel a lefújás előtt a kapuba juttatta a labdát, de az uruguayi bíró nem adta meg a gólt.
A lelátón elszabadultak az indulatok, két néző be is rohant a pályára, hogy elégtételt vegyen a játékvezetőn. A rendőrök mindkettejüket durván bántalmazták, ezt látva a felháborodó szurkolók palackokat, köveket és petárdákat kezdtek hajigálni, majd elözönlötték a játékteret. A rendőrség kutyákat uszított rájuk, könnygázgránátokat lőttek közéjük és a nézőtérre, hogy megakadályozzák további nézők berohanását, és figyelmeztető lövések is eldördültek.
A stadionban kitört a pánik, a menekülő tömeg a kijáratok felé igyekezett, amelyeket fedett alagutakon, több lépcsősoron át lehetett megközelíteni. A kapuk azonban még zárva voltak és az elöl haladók a rácsokhoz szorultak, de ezt a lépcsőkön lefelé hömpölygő tömeg nem tudhatta. Túlélők vallomása szerint az emberáradatban sokakat eltapostak, mások annyira egymáshoz szorultak, hogy sodródás közben a lábuk nem érte a földet, az áldozatok 90 százaléka megfulladt. A rácsok a nyomás hatására végül kitörtek, s a kiözönlő tömeg egy része a stadion közelében tombolt tovább. Autókat borogattak, épületeket gyújtottak fel, fosztogattak, a rendőrség végül éles lőszerrel és lovasrohammal vetett véget a zavargásnak.
A tragédiának hivatalos adatok szerint 328 halálos áldozata volt és ötszáznál többen szenvedtek súlyos sérülést. A valós szám minden bizonnyal még ennél is nagyobb lehet, mert a rendőrség által leadott lövések áldozatait nem vették figyelembe, szemtanúk szerint a halottasházakból titokban elszállították azokat a tetemeket, amelyeken lőtt seb volt.
A tragédia után 30 napra rendkívüli állapotot és hatnapos gyászt rendeltek el, a limai rendőrfőnök lemondott, ám csak azt a rendőrtisztet ítélték 30 hónapi börtönre, aki kiadta a parancsot a könnygázgránátok kilövésére. A tragédia hátterét alaposan sohasem vizsgálták ki, az ezzel megbízott bíró jelentését, amely a kormányzat számára kényelmetlen megállapításokat tartalmazott, elfektették. A limai Nemzeti Stadiont átépítették és biztonságosabbá tették, befogadóképességét 53 ezerről 45 ezerre korlátozták, de a létesítménynél ma sem emlékeztet semmi a sporttörténelem egyik legsúlyosabb katasztrófájára.
A tragédia után a félbeszakadt mérkőzést argentin győzelemként könyvelték el, a selejtezősorozatot nem folytatták. Az élen álló argentinok automatikusan kvalifikálták magukat az olimpiára, a földrésznek járó másik helyért Peru és Brazília mérkőzhetett meg, és a brazilok győztek.
Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése
