Címlapsztori: európai kupadöntőkben a Ferencváros korábbi ellenfelei

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.11. 07:40
Az Olympiakosz az Ekl döntőjében, Ajub el-Kabi tíz gólt szerzett csapata nyolc kieséses mérkőzésén (FOTÓ: GETTY IMAGES)
Az Európa-liga és az Európa-konferencialiga idei négy döntőse közül hárommal, a Bayer Leverkusennel, a Fiorentinával és az Olympiakosszal is találkozott a Ferencváros alig egy éven belül. Avagy nézhetjük onnan is: mindhárom csapat, amely a tavalyi és az idei nemzetközi kupaidényben a csoportjában megelőzte vagy az egyenes kieséses szakaszban kiejtette a magyar bajnokot, most európai kupadöntőt játszhat.



Ezzel természetesen nem azt állítjuk, hogy mindenekelőtt a Ferencváros legyőzése kellett ezeknek a csapatoknak ahhoz, hogy kupadöntőbe jussanak, vagy hogy a Fradi csak azért nem jutott döntőbe, mert ilyen nehéz ellenfelek jutottak neki. Inkább csak azt hangsúlyoznánk: mind az előző, mind a jelenlegi nemzetközi kupaidényben nehéz ágra került a Ferencváros, és olyan csapatok búcsúztatták, amelyekkel szemben nem szégyen alulmaradni. Sőt, ezekkel a rangos ellenfelekkel is szoros, kiélezett csatát vívott a magyar bajnok, ami azt mutatja, hogy ha jól jön ki a lépés a következő években, még nemesebb célok elérésben reménykedhetnek a zöld-fehérek is.

MÁR XABI ALONSO LEVERKUSENE VERTE KI A FERENCVÁROST IS

Az előző idényben nagy áttörés tanúi lehettünk nemzetközi szinten: sok-sok év után élte meg magyar csapat az európai kupatavaszt. A Ferencváros ugyanis a második számú UEFA-sorozatban, az Európa-ligában a francia Monacót, a török Trabzonsport és a szerb Crvena zvezdát is megelőzve csoportelső lett, így az El nyolcaddöntőjében találta magát, tehát nem kellett még egy februári párharcot vívnia a legjobb tizenhat közé jutásért. Ekkor jött szembe ellenfélként a Bayer Leverkusen, amely a Bajnokok Ligájából csoportharmadikként pottyant át az El-be. Ez lett akkor a végállomás a Fradinak, mindkét mérkőzést megnyerték a németek, a BayArenában Kerem Demirbay és Edmond Tapsoba góljával győztek 2–0-ra, a budapesti visszavágón pedig ugyancsak 2–0-s Leverkusen-siker született Moussa Diaby és Amine Adli találatával.

 

A Ferencváros ellen kétszer vette be Dibusz Dénes kapuját Ajub el-Kabi, az Olympiakosz csatára (FOTÓ: IMAGO IMAGES)

„Büszkének kell lennünk az útra, amit bejártunk a csapattal – mondta a visszavágó utáni sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros akkori vezetőedzője. – Ma volt a tizenhatodik meccsünk, ez egy nagyon hosszú út. Behoztuk Európába a magyar futballt, ami nagyon jó, és a szurkolóink megmutatták, ők a legjobbak Európában. Ezek a legfontosabbak.”

A Ferencvárost 2023 márciusában már Xabi Alonso Bayer Leverkusene győzte le. Az volt az első idénye a „gyógyszergyáriak” élén a Real Sociedad B-csapatától érkező fiatal trénernek, aki jelenleg a friss Bundes­liga-aranyérem és az immár európai rekordnak számító 49 mérkőzéses veretlenségi sorozat révén a kontinens legkeresettebb edzője. Az ő csapata volt már – ám azért az még nem a mostani Bayer volt. Akkor nem lett bajnok, csupán hatodik helyezett a Bundesligában (igaz, kiesés ellen küzdő együttest vett át a spanyol szakember), és nemhogy veretlen nem volt, tizenkétszer kapott ki, csak a bajnokságban. Igaz, az a csapat is eljutott az Európa-liga elődöntőjéig, amelyben nagyon szoros csatában maradt alul a Romával szemben (0–1, 0–0, a visszavágón 72:28 százalékos fölény a labdabirtoklásban és 23–1 a kapura lövések számában). Az idén azonban revansot vett a Román is a Leverkusen, amely a múlt héten az olasz fővárosban nyert 2–0-ra, és bár csütörtökön a visszavágón a hajrát még 2–0-s hátrányban kezdte meg, nemcsak a döntőbe jutást harcolta ki, idénybeli veretlenségét is megőrizte a 2–2-es döntetlennel.

 

A FIORENTINÁVAL KÉT DÖNTETLENT JÁTSZOTT A SZTANKOVICS-CSAPAT

Nem véletlenül hangsúlyozta Dejan Sztankovics, a Ferencváros szerb vezetőedzője az Európa-konferencialiga csoportbeosztásának őszi sorsolása után, majd többször is a sorozatban, hogy ez nem Ekl-, hanem El-szintű négyes – elvégre ott volt a Fiorentina, a belga Genk és a szerb Csukaricski. Az olasz együttes volt egyértelműen a favorit, nemcsak azért, mert az egyik legnívósabb topligából érkezett, hanem azért is, mert az Ekl előző idényében döntőt játszott, és csak egy utolsó perces góllal kapott ki 2–1-re a West Ham Unitedtól.

És a Ferencváros nem vallott szégyent a firenzeiek elleni két csoportmeccsen. Október 5-én az Artemio Franchi Stadionban úgy szerzett pontot, hogy még bosszankodhatott is a 2–2-es végeredmény miatt, hiszen Varga Barnabás 25. és Ibrahim Cissé 50. percben szerzett góljával már 2–0-ra vezetett, Antonín Barák a 66. percben szépített, és csak a 93. percben egyenlített Jonathan Ikoné. Az utolsó csoportfordulóban, december 14-én pedig a telt házas Groupama Arénában is előnybe került a magyar bajnok Kristoffer Zachariassen 48. percben szerzett találatával, Luca Ranieri a 73. percben mentette döntetlenre a meccset a „violáknak”. Ez kellett ahhoz, hogy a Fiorentina megnyerje a csoportot, két ponttal előzte meg a csoportmásodik Fradit. Így az olaszok jutottak automatikusan a nyolcaddöntőbe, amelyben az izraeli Maccabi Haifát győzték le 4–3-ra a közel-keleti háborús helyzet miatt az idegenbeli meccsen Budapesten, a Bozsik Arénában (a friss fejlemények tükrében a magyar fővárosba akár vissza is térhet nek a döntőre – lásd keretes írásunkat), otthon már elég volt nekik az 1–1-es döntetlen. Majd a negyeddöntőben a cseh Viktoria Plzent (0–0, 2–0 hosszabbításban), az elődöntőben a belga FC Brugest (3–2, 1–1) verték ki.

 

A Fiorentinával az idei Ekl-csoportkörben csapott össze az FTC, az olaszok most döntőbe jutást ünnepeltek (FOTÓ: GETTY IMAGES)

ÁTÉRTÉKELŐDIK AZ OLYMPIAKOSZ ELLENI KETTŐS VERESÉG

Luca Ranieri gólja az Üllői úton azt jelentette, hogy a Ferencváros nem csoportelsőként, „csak” csoportmásodikként jutott tovább az Ekl idei kiírásában. Így februárban játszania kellett még egy párharcot a legjobb tizenhat közé jutásért. Ahogy egy évvel korábban a Leverkusen, úgy ezúttal a görög Olympiakosz is magasabb szintről szállt alá a tavaszra, az Európa-ligában lett csoportharmadik, így kapta meg a lehetőséget a folytatásra az Ekl-ben. Az El-szereplésének is volt magyar vonatkozása, mert a pireusziak azonos csoportban szerepeltek a Topolyával és a Sallai Rolandot is felvonultató Freiburggal. Miután a Ferencvárost az Ekl-rájátszásban kettős győzelemmel ­(1–0, 1–0) elbúcsúztatta, visszatért Topolyára az Olympiakosz, ott rendezte ugyanis a hazai nyolcaddöntőjét az izraeli Maccabi Tel-Aviv. Úgy tűnt, az a meccs már csak formalitás lesz, mert az első meccset az athéni Karaiszkakisz Stadionban 4–1-re megnyerték az izraeliek. Ám a görögök óriási feltámadást produkáltak a visszavágón, a rendes játékidőben ugyancsak 4–1-re, majd a hosszabbításban 6–1-re győztek!

A negyeddöntőben parázs hangulatú görög–török ütközet (szinte szó szerint) következett, a pireuszi 3–2-es sikere után Isztambulban 1–0-ra kikapott az Olympiakosz, a tizenegyespárbajt viszont megnyerte 3–2-re. Így jutott be az elődöntőbe, amelyben meglepő magabiztossággal ütötte ki az európai kupaporond utolsó angol túlélőjét, az Aston Villát, a birminghami 4–2-es siker után odahaza is nyert 2–0-ra.

2023 tavaszán a Ferencvárost is kiejtette, idén az El-döntőbe menetelt a Leverkusen – az AS Roma elleni elődöntőben Josip Stanisic (középen) is gólt lőtt (FOTÓ: AFP)

„Sokkal agresszívabb volt az Olympia­kosz, rövid, sokpasszos játékával nem tudtunk mit kezdeni, így megérdemelten jutott tovább, amihez gratulálok neki. Ebből a vereségből rengeteget kell tanulnunk. Most csöndben kell maradnunk, értékelni a látottakat, majd előretekinteni. Az ellenfél sokkal jobban játszott, mint az egy héttel ezelőtti mérkőzésen, pedig mi is nagy akarattal harcoltunk.”

A fentieket még Dejan Sztankovics Fradi-edző mondta az Olympiakosz elleni kiesés után. Elképzelhető, hogy valaki ezt akkor magyarázkodásnak tekintette. Most, hogy az Olympiakosz hatot rúgott két meccsen egy Premier ­League-élcsapatnak és döntőt játszik a Fradi előtt épphogy csoportelső Fiorentinával, már kicsit másként hangzik…

 

Ötvenhárom évvel ezelőtt, 1971-ben fordult elő legutóbb, hogy görög csapat európai kupasorozat döntőjébe jutott, Puskás Ferenc vezetőedzőként a Panathinaikosszal érte el a bravúrt. Az athéni klub a BEK-ben a Jeunesse Esch ellen kezdte menetelését, 7–1-es összesítéssel jutott túl a luxemburgiakon, majd a második körben a Slovan Bratislavát búcsúztatta ­(4–2). A negyeddöntőben az Everton (1–1), az elődöntőben a Crvena zvezda (4–4) sem tudta útját állni – az angol és a jugoszláv csapat ellen is az idegenben lőtt több gól döntött a görögök javára. A döntőre a londoni Wembley-ben került sor, a Johan Cruyffot is soraiban tudó Ajax 2–0-ra nyert a Panathinaikosz ellen Dick van Dijk és Arie Haan góljával.

Puskás Ferenc irányított legutóbb európai kupafináléban görög klubot

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik