Kassa: ifj. Ján Kozák lett a vezetőedző – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2023.10.31. 16:23
null
ifj. Ján Kozák az új edző (Fotó: FC Kassa)
A múlt héten menesztett Anton Soltis helyére ifj. Ján Kozák került a Niké Ligában szereplő FC Kassa kispadjára – közölte a hivatalos oldalán a klub.

 

Múlt héten hat vesztes találkozó után akassai klubvezetés leváltotta Anton Soltis edzőt. Helyette a posztra ideiglenesen Miroslav Sovic került, akinek avezetésével acsapat amásodosztályú Somorja legyőzése után továbbjutott aSzlovák Kupában, vasárnap pedig bajnokin 4–0-s vereséget szenvedett aSlovan otthonában.

„Soltis mester leváltása után ifjabb Ján Kozák volt alegesélyesebb az edzői pozícióra. Nagyon örülök, hogy gyorsan megegyeztünk. Mindkét oldalon megvolt az akarat, hogy kezet rázhassunk, Jánnak kassai szíve van, focicsaládból származik. Remek válogatott focista volt, majd később edzőként apozsonyi Slovanban is bizonyított” – mondta aklub honlapján Pavol Turczyk, az FC Kassa főmenedzsere. Kozák 2026 júniusáig kötelezte el magát asárga-kék klubban.

„Az utóbbi években a kassai futball fokozatosan fejlődik, és én ennek részese szeretnék lenni. Szeretnék segíteni aklubnak, hogy olyan helyet foglaljon el, amit atörténelme alapján megérdemel” – mondta a43-éves ifjabb Ján Kozák, aki az utóbbi két kassai meccset már alelátóról követte.

„Tudom, nem vagyunk egyszerű helyzetben. Atéli szünetig alehető legtöbbet kell megtennünk. Át kell szerveznünk ajátékot, főleg avédekezést kell helyrerakni. Nagyon sok gólt kaptunk. Szeretném, hogy az öltözőben jó hangulat legyen, a játékosok örömmel érkezzenek az edzésekre, ameccsekre, ahol aztán amaximumot tudják nyújtani” – zárta le ifjabb Ján Kozák, aki apozsonyi Slovannal egy év alatt bajnok, Szlovák Kupa-győztes és Európa-liga-csoportkörös is lett.

Az új kassai edző elárulta azt is, hogy úgy, mint amúltban, most is nagyon sokat fog konzultálni édesapjával, Ján Kozákkal. A 69 éves legenda remek játékos és nagyszerű edző is volt. AKassával – Telek Andrással akeretben – BL-csoportkörben játszott, és aszlovák válogatottat kijuttatta a2016-os Európa-bajnokságra, ahol továbbjutott a csoportjából.

Ifjabb Ján Kozák pénteken aDAC ellen mutatkozik be akassai csapat kispadján.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Már nem Ricardo Moniz a Trencsén vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Idegenben gáláztak a szlovákok, hatalmas góllal nyertek Budapesten a fehéroroszok a C-ligában

Minden más foci
2026.10.06. 22:54

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06