Ázsiai BL: Fabinhóék ki sem mentek a pályára – elmaradt az Al-Ittihad meccse

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 16:12
null
Játékoskijáró játékosok nélkül
Elmaradt a Szepahan–Al-Ittihad labdarúgó-mérkőzés az ázsiai Bajnokok Ligájában, miután a szaúdiak nem voltak hajlandóak kivonulni a pályára – számolt be az esetről a goal.com.

 

Az Al-Ittihad játékosai a játékoskijáróból sem jöttek már ki, ellenben egyenesen a reptérre mentek, hogy hazautazzanak. Így a helyszínen jelen lévő 60 ezer néző hiába várta Fabinhót, N’Golo Kantét és társait.

A szaúdiak kifogásolták a játékoskijáró melletti egyik mellszobrot, amely Kászem Szolejmanit, az irániak híres katonatisztjét, tábornokát ábrázolta.

Ez azért jelentett problémát, mert Irán és Szaúd-Arábia viszonya kifejezetten rossz. A 2020-ban elhunyt Szolejmani fontos szerepet játszott a közel-keleti hadműveletekben, és míg hazájában hősként tisztelik, Szaúd-Arábiában cseppet sem kedvelték. Szolejmanit tartják felelősnek az Egyesült Államok akkori szaúdi nagykövetének 2011-es meggyilkolása miatt.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor és hol pótolják be a meccset, már ha egyáltalán sor kerül erre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik