Videó: nem Szalah – Liverpoolból igazolt a szaúdi klub

D. S. B.D. S. B.
2023.09.07. 13:18
null
Demarai Grayt az ősi rivális Liverpoollal heccelődve mutatta be az Al-Ittifak (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Evertontól erősítette meg keretét a városi rivális Liverpool legendája, Steven Gerrard irányította, korábban a „vörösök” csapatkapitányát, Jordan Hendersont is megszerző szaúdi Al-Ittifak, amely ötletes videóval jelentette be Demarai Gray megszerzését.

 

Az Al-Ittifak videójában először a Liverpool FC-t és az Al-Ittihad csúcsfizetéssel csábított Mohamed Szalahot választják ki, majd megjelenik Jürgen Klopp, aki dühös arckifejezéssel utasítja el az ajánlatot. Ezt követően egy másik korábbi liverpoolit, Philippe Coutinhót szemelik ki, majd térnek rá az új szerzeményre, az Evertontól megszerzett Demarai Grayre, megcáfolva az olasz transzferguru, Fabrizio Romano értesülését, ő ugyanis azt írta: Gray az Al-Sababhoz kerülhet.

A 27 éves angol-jamaicai szélső Birminghamben nevelkedett, majd a 2015–2016-os idényben tagja volt a Leicesterrel csodát tévő bajnokcsapatnak, melyet 2021 teléig erősített, ekkor a Bayer Leverkusenhez került, ahol viszont csak fél évet töltött, mielőtt visszatért Angliába, és az Everton játékosa lett.

A Transfermarkt szerint 20 millió eurót érő Graynek élő szerződése volt a liverpooliakkal, de az Al-Ittifak a portál szerint közel 9.5 millió euróért vette meg a 2027-ig aláíró játékost.



 

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
1 órája

Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom

Angol labdarúgás
3 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
7 órája

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
20 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:45

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
2026.03.19. 10:35
Ezek is érdekelhetik