Szaúd-Arábia: a PSG-től érkezett egykori liverpooli Gerrardékhoz

D. S. B.D. S. B.
2023.09.03. 07:57
null
Wijnaldum Gerrardéknál ismét együtt játszhat Hendersonnal (Fotó: Getty Images)
A szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Ittifaknál folytatja pályafutását a francia Paris Saint-Germaintől távozó, a legutóbbi idényt kölcsönben az AS Románál töltő Georginio Wijnaldum.

A Steven Gerrard által irányított, egy másik korábbi liverpoolit, Jordan Hendersont is soraiban tudó Al-Ittifak öt forduló után három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll a 18 csapatos bajnokság 5. helyén. Az együttes most újabb rutinos, egykori liverpooli játékossal erősített, hiszen megszerezte a 90-szeres holland válogatott Georginio Wijnaldumot.

A 32 éves, a Sparta Rotterdamnál és a Feyenoordnál nevelkedett középpályás a PSV-től került Angliába, előbb a Newcastle Unitedhez, majd egy évvel később, 2016-ban a Liverpoolhoz, mellyel Bajnokok Ligáját és Premier League-et is nyert.

Wijnaldum 2021-ben a Paris Saint-Germainhez távozott, de a francia fővárosban csak egy idényt töltött (38 meccs, 3-3 gól és gólpassz), majd a PSG kölcsönadta a José Mourinho által irányított AS Romának, amelynél az előző évadban 23 meccsen kapott szerepet.

Wijnaldummal nem számolt Luis Enrique, a párizsiak nyáron kinevezett edzője, ezért a holland a távozás mellett döntött és három évre, 2026-ig írt alá az Al-Ittifaknál.



 

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”

Angol labdarúgás
17 órája

Szoboszlai túlszárnyalhatja Gerrardot? Ezt gondolja az írek legendája

Légiósok
2026.02.16. 12:25

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
2026.02.04. 08:38

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

C. Ronaldo fura góllal búcsúztatta az óévet – videó

Minden más foci
2025.12.30. 21:46
Ezek is érdekelhetik