PSG: 11 év után távozott, Katarban folytatja – videó

K. Zs.K. Zs.
2023.09.13. 19:12
null
Marco Verratti: a mezre eddig is Katar volt írva (Fotó: Getty Images)
Marco Verratti távozott a Paris Saint-Germaintől, és a katari labdarúgó-bajnokságban, a három forduló után három döntetlennel álló Al-Arabi kötelékében folytatja a pályafutását.

 

A katari klub szerda este jelentette be Marco Verratti szerződtetését, a The Athletic értesülése szerint az Al-Arabi 39 millió fontot fizetett érte a PSG-nek.

A párizsi klub nyáron edzőt váltott, és Luis Enrique feladata egy olyan csapat kialakítása, amely évtizedes világklasszisok helyett elsősorban fiatal csillagokra épül. Bár az 55-szörös olasz válogatott játékossal télen szerződést hosszabbítottak, nyáron már tudni lehetett, hogy az új utakat kereső PSG-nél már nem számolnak vele.

A 30 éves olasz középpályás előtt a párizsiak emblematikus labdarúgói közül távozott Lionel Messi, Neymar és Sergio Ramos is.

Az olasz labdarúgó 2012-ben a Pescarából érkezett a PSG-be, része volt kilenc francia bajnoki cím megszerzésének, összesen 416 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, 11 gólt szerzett.


ÍGY BÚCSÚZOTT TŐLE A PSG…


…ÉS ÍGY KÖSZÖNTÖTTE AZ AL-ARABI


Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
19 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
2026.11.04. 15:44

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59