Szaúd-Arábia: egy hónappal érkezése után távozhat a bajnoktól a portugál támadó

D. S. B.D. S. B.
2023.08.23. 12:46
null
Az Al-Ittihad rekordigazolása, Jota máris távozhat (Fotó: Getty Images)
Bő másfél hónappal érkezése után máris távozhat a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő Al-Ittihadtól a skót Celtictől 25 millió fontért szerződtetett portugál támadó, Jota – írja a SportBible.

 

A 24 éves Jota július elején igazolt az Al-Ittihadhoz, hogy Karim Benzema és N’Golo Kanté csapattársa legyen, ám eddig hat mérkőzésen csupán 258 perc jutott neki, s a hírek szerint készen áll rá, hogy bő egy hónappal érkezése után távozzon is a csapattól.

A szaúdi újságíró, Valid Al-Farradzs arról számolt be, hogy Jotát annak ellenére elengedné az Al-Ittihad, hogy klubrekordot jelentő 25 millió fontot fizetett érte.

Az újságíró arra is utalt, hogy Jotának Mohamed Szalah miatt kell távoznia, ugyanis a Liverpool egyiptomi támadója iránt élénken érdeklődik a szaúdi klub – annak ellenére, hogy a támadó ügynöke, Ramy Abbas az elmúlt időszakban többször is kijelentette, hogy képviseltje marad a Mersey-partiaknál –, a szaúdi élvonal jelenlegi szabályai szerint pedig egy csapat legfeljebb nyolc külföldi játékost alkalmazhat, az Al-Ittihad viszont jelenleg kilenc ilyen labdarúgóval rendelkezik.

Legfrissebb hírek

Nem súlyos a sérülése, Szalah még pályára léphet a Liverpool színeiben

Angol labdarúgás
2026.04.29. 19:55

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:09

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 09:25

Liverpooli lábnyomok: titkos fegyvert villantott a Liverpool a Fulham ellen?

Angol labdarúgás
2026.04.12. 16:51

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.04.07. 13:47

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43
Ezek is érdekelhetik