Labdarúgás: Ilyen átfogó könyvsorozat kiadására ritkán kerül sor – Csányi Sándor

P. V.P. V.
2023.06.21. 16:15
Háromezer-nyolcszáz oldal elsőre soknak hangzik, a szerzőknek mégis az okozta a legnagyobb fejtőrést, hogy mit hagyjanak ki A világ labdarúgásának története című ötkötetes alapműből. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen átfogó könyvsorozat kiadására ritkán kerül sor, míg Szöllősi György azt emelte ki a köteteket bemutató sajtótájékoztatón, hogy a sportkönyvkiadás aranykorát éljük. 

„Háromezet-ötszáz oldalon A magyar labdarúgás történetét már kiadták, most öt kötetben A világ labdarúgásának története jelenik meg. Ez egy kivételes esemény, hiszen sok sporttémájú könyv jelenik meg, de ilyen terjedelemben, ilyen átfogó könyvsorozat kiadására ritkán kerül sor” – méltatta aB. Bába Éva, Dénes Tamás és Sándor Mihály által megírt köteteket Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, majd megosztott egy személyes történetet a hallgatósággal, rávilágítva a 3800-as oldalas könyvsorozat jelentőségére.

Dénes Tamás, Szepesi-díjas sportújságíró, futballtörténész, korábbi Nemzeti Sport-főszerkesztő azzal kezdte a kötetek bemutatását, hogy bármilyen hihetetlen, de az okozta a szerzőknek a legnagyobb fejtörést, hogy mit hagyjanak ki, hiszen elképesztő a futball története.

„Ez nem az a könyv, amit az ember odatesz az ágya mellé, és egyvégtében végigolvassa. Ezeket a könyveket akkor forgatja valaki, ha szeretné jobban megismerni a világfutball történelmét” – írta le röviden a kötetsorozatot.

A keddi sajtótájékoztató beszélgetését Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke moderálta. Csányi Sándorhoz hasonlóan ő is kiemelte, a sportkönyvkiadás az aranykorát éli az elmúlt években, melyek során a Nagy Béla-program keretében több mint száz, sport témájú kötet látott napvilágot.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
2026.03.20. 14:41

„Voltak indokolatlan szigorításaink, amelyek feleslegesek voltak” – Csányi Sándor az MLSZ közgyűlésén

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:46

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
2026.03.20. 10:22

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57

Csányi Sándor a 125 éves MLSZ emléktábla-avatásánál: Négy év múlva ott leszünk a világbajnokságon

Magyar válogatott
2026.01.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik