Bulgária: Kassai Viktor nem hosszabbítja meg szerződését a szövetséggel

2023.06.14. 14:47
null
Boriszlav Mihajlov (balra) a bolgár szövetségi elnök köszönte meg Kassai munkáját (Fotó: bfu.bg)
A Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU) hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint távozik a szövetség játékvezetői bizottságának elnöke, Kassai Viktor és helyettese, Ring György.

A BFU közleménye szerint Kassai Viktor kérte a bolgár szövetségtől, hogy a hónap végén lejáró szerződését ne hosszabbítsák meg. Ezt a BFU elfogadta, így Kassaval helyettese, Ring György is távozik a játékvezetői bizottság éléről.

Kassai másfél évet töltött a posztján, ezen idő alatt „munkájával nagyban hozzájárult a bolgár játékvezetők imázsának javulásához”.

„A magyar szakember családi okokra hivatkozott döntése indoklásakor, mondván, hazájához, családjához közelebb szeretné folytatni a pályafutását” – áll a BFU közleményében.

A 47 éves Kassai Viktor nemzetközi játékvezetői karrierje 2003-tól 2019-ig tartott, bíráskodott a 2008-as nyári olimpián – ő vezette a döntőt –, a 2010-es világbajnokságon négy mérkőzésen működött közre – köztük a német–spanyol elődöntőn –, s ő dirigált a 2011-es BL-döntőben is.

Pályafutása drasztikus fordulatot vett, amikor a 2012-es Európa-bajnokságon nem adta meg az ukránok gólját, amikor John Terry jól láthatóan a gólvonal mögül tisztázott. Ezt követően erősödtek fel a gólvonal-technológia bevezetését követelő hangok.

Legfrissebb hírek

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Nem lett a FIFA–UEFA szembenállás áldozata – bemutatjuk Slavko Vincicet, a világbajnoki döntő játékvezetőjét

Foci vb 2026
2026.07.17. 13:55

1990 óta tartó sorozat folytatódik a vb-döntőben

Foci vb 2026
2026.07.17. 08:17

Slavko Vincic vezeti a spanyol–argentin vb-döntőt

Foci vb 2026
2026.07.17. 07:15

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

„Katasztrofális” – a spanyol játékvezetés mérlege a világbajnokságon a statisztikus szerint

Foci vb 2026
2026.07.13. 21:00

Öngyilkos lehetett az egyik legjobbnak tartott videobíró, aki lemaradt a vb-ről

Foci vb 2026
2026.07.13. 15:07

Tizenhárom játékvezető maradt a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.13. 07:36