Albánia: a Partizani a bajnok és az FTC egyik lehetséges ellenfele a BL-ben

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.29. 20:23
null
A Partizani 2016-ban tizenegyesekkel búcsúztatta a Ferencvárost (Fotó: Getty Images)
A Partizani az utolsó fordulóban hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Teutát, így a KF Tirana hiába nyert az Erzeni otthonában 2–1-re, a Partizani jobb egymás elleni mérlegének köszönhetően megnyerte az albán Szuperligát. Az albán bajnok a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a nem kiemelt ágra kerül, tehát a Partizani akár a Ferencvárossal is találkozhat.

A Partizani Tirana a bajnokságban 36 forduló alatt 20-szor nyert, hét döntetlen és kilenc vereség mellett, így 67 ponttal zárta az albán Szuperligát. Hasonló mérleggel rendelkezik a KF Tirana is, azonban a négy egymás elleni mérkőzésük során kettőt a Partizani nyert meg egy vereség és egy döntetlen mellett. A Partizani fennállása 17. bajnoki címét ünnepelheti.

Az albán Szuperliga bajnoka a Bajnokok Ligája selejtezőinek első fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe a nem kiemelt csapatok között. Így a Partizani akár a Ferencvárossal is megmérkőzhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik