Svédország: „Nem jótékonyságból vagyok a válogatottban” – Ibrahimovic

2023.03.21. 21:51
null
„Én vagyok a múlt, a jelen és a jövő” (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd válogatott labdarúgója kiemelte: nemcsak „jótékonyságból” csatlakozott hétfőn a nemzeti együttes keretéhez a stockholmi edzőtáborban, hanem teljesítményével szeretne hozzájárulni csapata sikereihez.

A 41 éves futballista kilenc hónapos szünet után február végén tért vissza a pályára, de a válogatottban továbbra is aggódnak a fizikai állapota miatt.

A milánóiak csatára azt is elárulta, hogy a rehabilitáció alatt a teljes felépülés volt a célja és nem az eddigi legjobb formájának elérése, mégis szeretne hozzátenni hazája nemzeti csapatának produkciójához az Európa-bajnoki selejtezőkön.

„Nem jótékonyságból vagyok itt a válogatottban vagy a klubomnál, hanem azért, hogy a játékommal és a teljesítményemmel eredményekhez segítsem a csapatom” – jelentette ki a svéd klasszis.

Ibrahimovic ugyan a selejtezőkön szeretne pályára lépni, a jövő évi kontinensbajnokságra azonban még egyáltalán nem gondolt.

„Ebben a korban már nem a jövőn gondolkodik egy játékos, még akkor sem, ha én vagyok a múlt, a jelen és a jövő” – mondta magabiztosan Ibrahimovic, aki vasárnap óta a Serie A legidősebb gólszerzője. „Tudom, nem értitek, miért is vagyok itt, és sokan talán bolondnak is tartanak ezért, de várjátok ki a végét és megértitek, miért így csinálom a dolgokat” – zárta gondolatait a svéd gólrekorder.

Svédország péntek este Belgiumot, majd hétfőn Azerbajdzsánt fogadja Stockholmban.

Legfrissebb hírek

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Ibrahimovic: Részvétem azoknak, akik utálják Messit…

Foci vb 2026
2026.07.08. 10:57

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
2026.07.01. 20:23

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2026.07.01. 01:00

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.30. 16:58

A Manchester United korábbi edzője ül le a Milan kispadjára – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.16. 18:33

Teljes átalakulás a Milannál, Allegri távozását is bejelentették

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 18:50