Szépen halad az FTC első csapatába vezető úton ifjabb Lisztes Krisztián; Jászapáti Petra az Eb-ezüstről és -bronzról

S. T. J.S. T. J.
2023.01.16. 23:24
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Tizenegy hónap elteltével játszhat ismét tétmérkőzést Jakub Plsek, a Puskás Akadémia FC cseh játékosa. A középpályásként és támadóként is bevethető 29 éves labdarúgó napokkal a szerződéshosszabbítását követően, a február 26-án rendezett Honvéd elleni idegenbeli bajnokin (0–0) szenvedett súlyos térdsérülést, emiatt 31 meccset hagyott ki. Visszatérésének időpontja azonban egyre közeleg, január eleje óta ugyanis teljes értékű edzésmunkát végez. A 65. NB I-es meccsére készülő játékos napról napra jobb erőben érzi magát, de mint lapunknak elmondta, a kemény edzések sokat kivesznek belőle.

Ha valaki azt mondja nekem az Európa-bajnokság előtt, hogy egy ezüsttel és egy bronzzal utazom haza Gdanskból, biztos, hogy azt felelem rá, az király lenne! – mondta lapunknak Jászapáti Petra,
aki a hétvégén 1000 méteren a harmadik, míg a női váltóval a második helyen végzett a rövid pályás gyorskorcsolyázók kontinensviadalán. A szegedi korcsolyázó saját bevallása szerint előzetesen szeretett volna odaérni az A-döntőkbe, és a három egyéni táv és a két váltószám közül háromban ez sikerült is neki. Üröm az örömben, hogy újból megsérült az egyébként sem egészséges bal bokája.
Tizenegy hónap elteltével játszhat ismét tétmérkőzést Jakub Plsek, a Puskás Akadémia FC cseh játékosa.
A középpályásként és támadóként is bevethető 29 éves labdarúgó napokkal a szerződéshosszabbítását követően, a február 26-án rendezett Honvéd elleni idegenbeli bajnokin (0–0) szenvedett súlyos térdsérülést, emiatt 31 meccset hagyott ki. Visszatérésének időpontja azonban egyre közeleg, január eleje óta ugyanis teljes értékű edzésmunkát végez. A 65. NB I-es meccsére készülő játékos napról napra jobb erőben érzi magát, de mint lapunknak elmondta, a kemény edzések sokat kivesznek belőle.

Ha valaki azt mondja nekem az Európa-bajnokság előtt, hogy egy ezüsttel és egy bronzzal utazom haza Gdanskból, biztos, hogy azt felelem rá, az király lenne! – mondta lapunknak Jászapáti Petra,
aki a hétvégén 1000 méteren a harmadik, míg a női váltóval a második helyen végzett a rövid pályás gyorskorcsolyázók kontinensviadalán. A szegedi korcsolyázó saját bevallása szerint előzetesen szeretett volna odaérni az A-döntőkbe, és a három egyéni táv és a két váltószám közül háromban ez sikerült is neki. Üröm az örömben, hogy újból megsérült az egyébként sem egészséges bal bokája.

Szépen halad a Ferencváros első csapatába vezető úton az egykori Fradi-kedvenc, Lisztes Krisztián fia, ifjabb Lisztes Krisztián. A 17 éves szélső végigjárta a klub korosztályos csapatait, az előző idényben a Gyirmót elleni májusi bajnokin bemutatkozott az NB I-ben, augusztusban pályára lépett a Shamrock elleni idegenbeli El-selejtezőn. Bekerült a csapat Európa-liga-keretébe, a múlt héten pedig hosszabbított, hároméves megállapodást írt alá az Üllői útiakhoz. A korosztály egyik legnagyobb hazai ígéretét Junior mellékletünkben mutatjuk be.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58
Ezek is érdekelhetik