Porto: az elnök szerint túl drága a portugál kluboknak CR

2022.12.16. 17:30
null
Pinto da Costa (balra) szerint Ronaldót nem tudják megfizetni a saját hazájában (Fotó: Getty Images)
Pinto da Costa, a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Liga NOS) szereplő Porto elnöke szerint Cristiano Ronaldo túl drága a portugál kluboknak.

 

A 37 éves futballista november végén bontott szerződést a Manchester Uniteddel, majd a katari világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt a portugál válogatottal.

Az ötszörös aranylabdás játékos jelenleg szabadon igazolható. Korábban – a spanyol Marca szerint – a szaúdi al-Nasszr együttese évi 200 millió eurós szerződést ajánlott a portugál klasszisnak, ám Ronaldo nem fogadta el az ajánlatot. Egy hete pedig a sportfogadással foglalkozó oddschecker.com azt írta, a portugál Sporting lehetne a legesélyesebb a szerződtetésére.

„Kizárólag tőle függ, hiszen a klubok érdeklődnek iránta. Portugáliában azonban egyik csapat mögött sincs olyan anyagi háttér, amely lehetővé tenné annak az összegnek az előteremtését, amit ő eddig keresett és továbbra is kapni szeretne” – mondta Pinto da Costa, majd rögvest hozzátette: pedig Ronaldo megérdemelné.

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes futballista a vb után Spanyolországba utazott, és a Real Madrid edzőközpontjában készül.

 


 

Legfrissebb hírek

„Nem láttatok mostanában játszani?” – Cristiano Ronaldo úgy véli, tökéletes állapotban érkezett a világbajnokságra

Foci vb 2026
3 órája

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
5 órája

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
2026.06.10. 06:28

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
2026.05.23. 16:35

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

Cristiano Ronaldo bánata: bajnokavatás helyett 98. percben kapott gól

Minden más foci
2026.05.12. 22:47
Ezek is érdekelhetik