Eszék: fejtörést okoz Kleinheisler László kiesése

Vágólapra másolva!
2022.06.11. 10:14
null
Kleinheisler László kiesése fejtörést okoz az eszéki vezetőknek (fotó:nk-osijek.hr)
Június 13-án kezdi meg felkészülését a következő bajnoki idényre az NK Osijek labdarúgócsapata, mely a legutóbbi kiírásban harmadik helyen végzett a horvát első osztályban, így egyben a következő hét európai kupasorsolását is várhatja.

 

Az eszéki csapat szakmai stábjának fejtörést okoz Kleinheisler László már ismert sérülése, a magyar középpályás – úgy tűnik – legkorábban július elején állhat együttese rendelkezésére. Csapattársai viszont már hétfőn elkezdik a munkát a július 16-án rajtoló bajnokságra.

Jelenleg ami biztosra vehető, hogy az eszékiek június 18-án még hazai környezetben megmérkőznek a kaproncai – szintén első ligás – Slaven Belupóval, majd június 20. és július 2. között a horvátországi Muraszentmártonba vonulnak edzőtáborba. Itt négy felkészülési meccset is vívhatnak, köztük a görög bajnok Olympiakosz Pireusz ellen, igaz, ausztriai helyszínen.

Az NK Osijek életében egy kisebbfajta mérföldkőnek is tekinthető a találkozó, hiszen ebben a fázisban az ukrán Dinamo Kijev, a Sahtar Doneck, a német Eintracht Frankfurt, valamint az orosz Szpartak Moszkva mellé sorakozhatnak fel a pireusziak, akik ellen felkészülési mérkőzést vívhatnak az eszéki klub képviselői.

A két egyesület a játékosmozgások alkalmával már kapcsolatba került egymással, hiszen Igor Silva a görögöktől érkezett a fehér-kékekhez, hogy aztán a brazil tavaly 2.5 millió euróért a francia Lorient-hoz kerüljön.

A horvát bajnokságot az NK Osijek július 16-án kezdi Eszéken, első ellenfele a HNK Gorica lesz, minden bizonnyal már új játékosokkal is a csapatban.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Csoboth ügyében reagált a FIFA, Kleinheisler kivár

Légiósok
2026.01.26. 10:33

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

Kleinheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.16. 15:57

Nyolcadik döntetlenjét játszotta az Eszék a bajnokságban

Minden más foci
2025.12.20. 17:10

Egy ötöst kapott otthon az NK Osijek

Minden más foci
2025.12.07. 20:23

Az eszékiek tizenegyesekkel kiestek a Horvát Kupából

Minden más foci
2025.12.03. 19:52
Ezek is érdekelhetik