UEFA: az oroszok 2028-ban vagy 2032-ben Eb-t rendeznének

2022.03.23. 17:25
null
Alekszandr Djukov szerint Oroszországnak megvan a rutinja a rendezéshez (Fotó: AFP)
Oroszország a most érvényben lévő szankciók ellenére szeretné megrendezni a 2028-as vagy a 2032-es labdarúgó Európa-bajnokságot.

 

Alekszandr Djukov, az Orosz Labdarúgó-szövetség elnöke a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta: a szándéknyilatkozatot tartalmazó dokumentumokat a szerdai határidő lejárta előtt eljuttatták az európai szövetségnek (UEFA).

A sportvezető kiemelte, Oroszországnak megvan a rutinja a nagy sportesemények megrendezésében – példaként említve a 2018-as világbajnokságot –, ezért bíznak a pályázatuk sikeres elbírálásban. Az UEFA közlése szerint a 2028-as és a 2032-es rendezőket szeptemberben fogják kihirdetni.

A 2028-as kontinenstornára a szövetségek bejelentése szerint az oroszok mellett Nagy-Britannia és Írország közösen, valamint Törökország nyújtott be rendezési szándéknyilatkozatot, míg a 2032-es viadallal kapcsolatban az olaszok érdeklődnek.

Az UEFA októberben azt közölte, hogy március 23-áig kell jelezni a rendezési szándékot, a kandidálókat pedig áprilisban jelentik be. Minimális követelmény tíz stadion, közülük egynek legalább 60 ezer, kettőnek pedig 50 ezer férőhelyesnek kell lennie. Amennyiben kettőnél több ország rendezné közösen a kontinensviadalt, úgy a házigazdák nem kapnának automatikusan indulási jogot.

A 2024-es Eb-nek Németország ad otthont.

Jelenleg az orosz válogatottak az ukrajnai háború miatt szinte semmilyen sportágban, így labdarúgásban sem szerepelhetnek, az országban pedig nem tarthatnak nemzetközi versenyeket.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Újra nemzetük képviseletében indulhatnak az orosz és fehérorosz úszók a nemzetközi szövetség versenyein

Úszás
2026.04.13. 16:52

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
2026.04.08. 09:37

Sztanyiszlav Csercseszov: A világbajnokság a mi időnkben a futball ünnepe volt, most meg…

Minden más foci
2026.03.29. 11:27

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
2026.03.21. 12:06

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.18. 12:40

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19
Ezek is érdekelhetik