UEFA: 30 ezer ingyenjegy a kupákban döntős kluboknak

Cs. B.Cs. B.
2022.02.14. 16:04
null
Az egyesületeknek a leghűségesebb szurkolói között kell szétosztaniuk a tiketteket (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) összesen 30 ezer ingyenjegyet biztosít a nemzetközi kupákban döntős klubok számára – közölte az MTI.

 

Az UEFA honlapjának hétfői beszámolója szerint a Bajnokok Ligája fináléjának résztvevői 5-5, az Európa-liga utolsó találkozójának érdekeltjei 4-4, az Európa-konferencialiga, valamint a női Bajnokok Ligája döntősei 3-3 ezer belépőt kapnak.

Az UEFA jelezte, ezeket a jegyeket az egyesületeknek a leghűségesebb szurkolói között – a legrégebb óta bérlettel rendelkezők, vagy a legtöbb idegenbeli mérkőzésre utazók – kell szétosztaniuk, nem kaphatják meg a partnerek, szponzorok vagy tisztségviselők.

A szervezet azt is közölte, hogy a Bajnokok Ligája döntőjére a következő három évben is megtartja a 2020 óta érvényes jegyárakat a hármas (180 euró) és a négyes (70 euró) kategóriában.

Aleksander Ceferin UEFA-elnök elmondta, ezzel a lépéssel szeretnének köszönetet mondani a szurkolóknak, aki a pandémia óta is kitartóan buzdítják kedvenceiket, még úgy is, hogy hosszú időt töltöttek vagy töltenek a stadionokon kívül.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02